Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megáldották a kőszegi Kálvária templomot

0015November 24-én pénteken került sor a kőszegi Kálvária templom megáldására püspöki szentmise keretében, melyet Dr. Székely János megyéspüspök mutatott be.

Az ünnep keresztútjárással kezdődött, melyet Püspök atya vezetett szépszámú hívő részvételével. A szentmise elején Székely János megyéspüspök megáldotta a felújított Kálvária templomot a kőszegiek nagy örömére. 

Szentbeszédében Püspök atya a Krisztus keresztjének titkáról beszélt. Tanít bennünket, hogyan lehetünk részesei az Ő keresztjének, hogyan hordozzuk a magunk életének keresztjeit. Vannak emberek akik sok nehézséget hittel, bizalommal hordoznak, vannak00141 akik sokkal kisebb terhek alatt összeomlanak. Kétfajta ember van: vannak akik tudják, hogy Istentől kaptak életet, és ehhez szeretetet, minden nap kapok új lehetőséget, ők bőségesen megajándékozottnak érzik magukat. Mások megfosztottnak érzik magukat, akik azt érzik nem adja meg az élet ami jár neki, ők panaszkodnak, maguk körül forognak, másokat vádolnak. Az oltár fölött látható a kereszt, a kereszt alatt állók tanítanak arra, hogyan hordozhatjuk mi a keresztünket. Mária tudja, hogy a kereszten is Isten cselekszik. Mária nem ment a sírhoz, mert tudta, hogy az ő fia él. Nem kell tudni a miérteket, tudok-e így szenvedni? Isten nevel és alakít, sokat akar az életünkből kihozni. Az Isten nagylelkűvé, önzetlenné akar nevelni minket. A sokszor zárt szívünket meg akarja nyitni. 

Székely János predikációját ITT visszahallgathatják!

A szentmise végén Sarkadi Márton ismertette a templom történetét, valamint köszönetet mondott mindenkinek, aki a felújításban részt vett. Majd Ágh Péter államtitkár emlékezett vissza, hogyan indultak a kőszegi felújítások. Végül Kirner Zoltán plébános egy visszaemlékezést olvasott fel, amit egy kőszegi hívőtől kapott, aki a kálvária templom 1947. évi tűzvésze utáni újjáépítésben részt vett.

Ezt a visszaemlékezést IDE kattintva hallgathatják vissza!