Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Hazánkban is ökumenikus imanapot szerveznek az ENSZ-klímacsúcs döntéshozóiért

img1November 30. és december 12. között tartják az Egyesült Arab Emírségekben az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáját (COP28). A tanácskozás alkalmából Ferenc pápa Dubajba látogat, és beszédet mond a találkozón. Az eseményhez kötődően Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke ökumenikus imádságra hív november 30-ára.

A magyarországi egyházak teremtésvédelmi szerveinek és szervezeteinek ökumenikus közössége hív minden keresztény közösséget, hogy csatlakozzanak ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, melyben az idén Dubajban megrendezendő ENSZ-klímakonferencia, a COP28 idején egyházaink imádságban és könyörgésben kapcsolódnak egy testté.

Az imaháttér célja, hogy a Föld és a szegények kiáltása eljusson a döntéshozó vezetők fülébe, és hogy bátor, elkötelezett döntések szülessenek világunk egyenlőtlenségeinek és fájdalmainak enyhítésére.

A katolikus hátterű Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület kezdeményezésére a magyarországi egyházak ökumenikus teremtésvédelmi közössége, a református Ökogyülekezeti Mozgalom, a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete, az evangélikus Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport és Munkaág, a metodista egyház és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága közös imádkozásra hív minden keresztény közösséget.

Az idén 28. alkalommal megtartott COP-ra november 30. és december 12. között kerül sor az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban. Az ENSZ éghajlati kérdések megvitatására szervezett idei csúcskonferenciájára különösen nagy várakozással tekintenek a szakemberek és a világ állapotáért aggódók. Részben azért, mert az úgynevezett Párizsi megállapodás (COP21, 2015) óta nem történt különösebben elkötelezett lépés, részben pedig azért, mert egyre sürgetőbb jelek mutatják, hogy nagy szükség volna a nemzetek közötti határozott összefogásra és szigorúbb megállapodásokra a szegényebb és kiszolgáltatottabb országok, területek és emberek védelmében, illetve a jólét illúziójában tengődő régiók fogyasztásának visszafogására.

Az idei Season of Creation nemzetközi ünnepének (Magyarországon a Teremtés heteként ünnepeljük) végén, Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én tette közzé Ferenc pápa a Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítást, melyben a világ vezetőit, döntéshozóit a teremtett világért elkötelezett cselekvésre hívta fel. Később bejelentette személyes és imádságos jelenlétét a COP28 konferencián. Ezzel egy időben az Egyházak Világtanácsa is ökumenikus állásfoglalást adott ki, melyben a teremtett világért való felelősségre irányítja a döntéshozók és a tagegyházak figyelmét, egyúttal cselekvésre hívja a keresztény vallási közösségeket.

A magyarországi teremtésvédelmi szervek és szervezetek ehhez a világméretű megmozduláshoz kapcsolódva most minden közösséget arra hívnak, hogy ki-ki a saját lehetősége szerint csatlakozzon a közös imádkozáshoz.

A gyülekezeti közösségek miséken, istentiszteleteken, hétközi alkalmakon, családi körben vagy baráti közösségben elmondott imádsággal is részt vehetnek a közös otthonunkért mondott könyörgésben. Ehhez kínál segítséget a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület által összeállított és ökumenikus gondozásban közreadott segédanyag, mely elérhető a teremtesvedelem.hu oldalon. A segédanyag amellett, hogy segít eligazodni az alapvető fogalmak és dokumentumok gyűjteményében, felkínál imádságszövegeket is, melyek az alkalom témájához illeszkednek.

Ezek mellett az ökumenikus teremtésvédelmi közösség országos imaalkalmat is szervez, melyet november 30-án este 7 órai kezdettel online tart meg, és amelyre minden érdeklődőt nagy szeretettel hívnak és várnak a szervezők.

Az online imádságon különböző felekezetek képviselői szólalnak majd meg közös hangunk, közös kéréseink és közös imádságunk kifejezésére – közös otthonunkért. 

Az online eseményhez, amelyen részt vesz többek között Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Zoom alkalmazáson keresztül az alábbi linken lehet majd  csatlakozni: https://bit.ly/COP28-imaora

Az ökumenikus imanap Facebook-eseménye IDE KATTINTVA érhető el.