Dicsőítő festés Szombathelyen
Dicsőítő festés címmel szervezett foglalkozást Fazekas Petra rajz szakos hallgató, szalézi animátor a szalézi plébánián november 23-án.
Mit is jelent ez a foglalkozás pontosan? Honnan jött az inspiráció?
Számos nagyszabású dicsőítő rendezvényen szemtanúi lehettünk, hogy miközben zajlik az imádság, egy-egy művész a háttérben elkezd vászonra festeni. Azokat a belső benyomásaikat fejezik ki ezzel, amik az imádság légkörében fogalmazódnak meg bennük.
Ennek mintájára a járvány alatt néhány fős foglalkozást tartott már Petra Szombathelyen, amit a múlt évben beemeltünk az ifjúsági vezetőképző programjába is, csak nagyobb létszámmal.
Dicsőítő szentségimádás közben, aki kedvet kapott, odaülhetett egy előre kikészített asztalhoz, hogy a benne megfogalmazódó gondolatokat "kifesse magából." Minden ilyen imádság során született néhány alkotás az oltáriszentség jelenlétében. Hasonló módon a Lélek Fesztiválon is volt már ilyen fakultáció.
A mostani alkalom különlegessége volt, hogy saját plébániája közösségét igyekezett Petra megszólítani és szép számmal jöttek érdeklődők a legkülönbözőbb korosztályból és vallási háttérből. Az est kezdetén a koordinátor elmondta, hogy pontosan miről szól ez a mostani alkalom, a háttérben dicsőítő dalok szóltak, részleteket olvastak fel hangosan a szentírásból és alkotások születtek.
Lehetséges, hogy a dicsőítő festés az új evangelizáció egyik új módszertana, amely alkalmas olyan emberek megszólítására, akik távolabb vannak az egyháztól.