Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Jóléti állam vagy Közjó 6. – Szociálpolitika

keteg1-770x450Az Új Egyenlőség és a KETEG pódiumbeszélgetés-sorozatának befejező, szociológiáról szóló részében Czibere Károly közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Református Szeretetszolgálat főigazgatója és Lakner Zoltán szociálpolitikus, a Jelen közéleti hetilap főszerkesztője beszélgettek.

Az Új Egyenlőség magazin és a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban Alapítvány (KETEG) hatrészes pódiumbeszélgetés-sorozatot szervezett „Jóléti állam vagy közjó” címmel. Az elmúlt évben a Corvinus, a Debreceni, a Miskolci, a Pécsi Tudományegyetemen és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és idén márciusban a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián szervezett közéleti beszélgetéseken Baritz Sarolta Laura Domonkos-rendi nővér, közgazdász és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus beszélgettek a Jóléti és Közjó modellekről, vendégeik pedig alkalmanként más-más szakpolitikai kérdésről: fenntarthatóságról, oktatásról, pénzügyekről, szociológiáról, egészségügyről, szociálpolitikáról.

A szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián a sorozat befejező pódiumbeszélgetésének résztvevői Szilas Roland egyetemi docens moderálásával a szociálpolitika kérdéseivel foglalkoztak. Pogátsa Zoltán betegsége miatt a két különböző társadalmi modellről a szokásos bevezető beszélgetés elmaradt, helyette Laura nővér értékelte a több mint egy éve zajló párbeszédsorozat tapasztalatait. Az értékelést követően Czibere Károly közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Református Szeretetszolgálat főigazgatója és Lakner Zoltán szociálpolitikus, a Jelen közéleti hetilap főszerkesztője beszélgettek a kormányzati szociálpolitika fő irányairól, továbbá a jelenlegi szociálpolitika alternatíváiról. A beszélgetésen a résztvevők egyetértettek abban, hogy a szociálpolitika mindig értékalapú. Lakner Zoltán az életesélyeket mindenki számára megteremtő szociálpolitika mellett érvelt, Czibere Károly pedig a választók által támogatott szociálpolitika fontosságára hívta fel a közel száz jelenlévő, zömében fiatal ember figyelmét.

https://www.youtube.com/embed/VFtKFh1P4oA?si=dZbBQ2HOUc2OXvzB 

Egy-egy gondolat az izgalmas beszélgetésből:

Lakner Zoltán

Az értékalapú szociálpolitika fő kérdése, hogy a társadalmilag elismert szükségleteknél mindenkit segíteni fogunk-e, aki a szükséglettel rendelkezik, vagy azt gondoljuk, hogy vannak, akik méltók a segítségre, és vannak, akik nem. Mert például azt gondoljuk, hogy az egyes emberek valamilyen szinten a saját hibájukból kerültek egy bizonyos helyzetbe, amihez más embereknek nincs közük. Kell-e, hogy mindenki kapjon ellátást, vagy bizonyos fokozatokat kell kialakítani, amikor szolgáltatásokról, pénzbeli ellátásokról beszélünk? Erről is viták folynak, nemcsak ma, de így volt ez négyszáz évvel ezelőtt is, gondoljunk I. Erzsébet szegénytörvényére, és ezek a viták időről időre visszatérnek.

A szociálpolitikai döntések nemcsak arról szólnak, hogy mennyi pénzt adjunk, és mekkora legyen például a családi pótlék összege, hanem arról is, hogy mit szeretnénk elérni egészen pontosan. Azt szeretnénk elérni, hogy enyhüljenek a hátrányos helyzetek, vagy azt szeretnénk, hogy szűnjenek meg? A szegénységgel kapcsolatosan mondjuk azt szeretnénk elérni, hogy senki ne haljon éhen (ez egy jó cél egyébként), vagy azt szeretnénk, hogy a szegények a szegénységi küszöbre vagy a küszöb fölé legyenek felzárkóztatva? És akkor az még egy következő, hogy kezdünk-e valamit azokkal a társadalmi viszonyokkal, amelyek előállítják az emberek közötti egyenlőtlenségeket. Dolga-e mondjuk a szociálpolitikának vagy bármiféle politikának az, hogy a társadalom egyenlőtlenségi viszonyait megváltoztassa abból a célból, hogy ezek a hátrányos helyzetek ne jöjjenek létre vagy azért, hogy elviselhetővé váljanak.

Nem vagyok biztos abban, hogy az a magyar állam, amelyik egyik nap elengedte ezeknek az embereknek a kezét, az másnap be tud-e lépni úgy, hogy veri az asztalt, hogy tessék elmenni dolgozni, ne legyél ilyen lusta, miközben éveken keresztül ez az állam járult hozzá ahhoz, hogy ezek az emberek anyagilag, mentálisan leépüljenek, tönkremenjenek. És akkor viszont az a kérdés, hogy azzal nincs-e dolgunk, hogy ahhoz is segítséget adjunk, hogy ők vissza tudjanak illeszkedni. Az is egy illúzió, hogy az nem úgy van, hogy azt mondom neked, hogy holnap menj vissza dolgozni. Ahhoz fel kell öltözni, rendben kell lenni fejben, ki kell jönni a depresszióból. Nagyon sok mindenre szükség van ahhoz, hogy az ember munkaképessé váljon. Kicsit furcsán érzem magam, ha alapjövedelem-hívőként szólalok meg, mert egyébként nekem sok kételyem van ezzel kapcsolatban, de legyen egy olyasfajta garantált minimum, ami azt teszi lehetővé, hogy ha az ember éppen valamiért kiesik a munkaerőpiacról, akkor meg tudjon élni valamiből addig, amíg vissza tud oda kerülni. Ez nem ahhoz szükséges, hogy az emberek munka nélkül éljenek, hanem ahhoz, hogy nagyobb eséllyel tudjanak visszakerülni oda, hogy egyáltalán képesek legyenek a saját sorsukról szóló tényleges döntéseket hozni.

Czibere Károly

Abban egyetértek Lakner Zoltánnal, hogy a keresztyénalapú és a nem keresztyénalapú megközelítés akkor tud találkozni, ha az ember van a középpontban. A keresztyén megközelítésben nem az emberből magából származnak a jogok meg a méltóság, hanem az istenképűségből és a teremtettségből. Fontos dolog, hogy az Isten teremti az embert a saját képére, és az ő lelkét leheli bele, és innen van az az egyedi megismerhetetlensége az embernek, ami feltétlen tiszteletet parancsol, és ami az emberi méltóságot szüli. Valóban itt tud a két megközelítés találkozni, de itt is tér el. Ugyanis az ember önrendelkezési joga korlátozott a keresztyén megközelítés szerint, mert a testem nem az enyém. Az életem nem az enyém. A halálom nem az enyém. Ajándék, kaptam. Tehát az abortuszról meg az eutanáziáról keresztyén szociális munkás másképp gondolkozik. Kilencven százalékban átfed a világi és a keresztyén szociális munkának az eszköztára és a megközelítésmódja, de pontosan a teremtettségből fakadóan van néhány olyan dolog, ami miatt például egyházi ember nem írhatja alá a Szociális Szakmai Szövetség etikai kódexét. Nem korlátlan például az önrendelkezési jog. Kaptad. Tehát máshonnan közelítve azt gondolom, hogy az alkalmazott eszköztár tekintetében nagyon hasonló következtetésre jutunk. Ha messziről nézünk egy világi és egy keresztyén szociális munkást, nagyon hasonló dolgot csinálnak. Jézus is csinált egyéni szociális munkát, csoportos szociális munkát, dolgozott szegényekkel, kitaszítottakkal, de a motiváció különböző.

Nagyon nehéz társadalmi konszenzusokat kialakítani a szociálpolitikában is. Van rá lehetőség, úgy hívják, hogy demokrácia, demokratikus érdekartikuláció. A közjónak az az alapja, hogy közmegegyezés legyen. Ha a közjóról ötven százalék plusz egy szavazattal döntünk mindig, akkor az nagyon billegős. A szociálpolitika szónak a második fele a politika. Hogy a szociálpolitikában különböző kormányoktól különböző meghökkentő megoldásokat látunk, annak az az oka, hogy a szociálpolitikai megoldások az elmúlt harminc évben nem kvadrálnak azzal, amit az állampolgár gondol. Kiváló szakemberek kiváló törvényeket írnak, a szavazópolgár meg nem ismer rá a saját értékvilágára. Amikor azt látjuk, hogy a kormány (nem csak a mostani, már 2008-tól „Út a munkához” program, és lehetne még sorolni a nagyobb durvulásokat) elindult egy szociálpolitikusok számára meghökkentő úton, az nem azért van, mert gonosz, nem szereti a szegényeket, kirekesztő stb., hanem azért, mert a szavazópolgár azt mondta, hogy lesznek szívesek a nagyszerű szakemberektől elvenni a golyóstollat. A szavazópolgár nem tud ráismerni azokra az etikai elvekre a szociális rendszerben, amiket ő tisztességesnek gondol – mi az érdem? mi a teljesítmény? mihez kell a társadalmi kifizetéseket tenni: a többletmunkához? a többlet szolgálati időhöz? a többletjövedelemhez? az alacsonyabb jövedelemhez? az alacsonyabb vagyonhoz? A kilencvenes és a kétezres évek arról szóltak, hogy olyan struktúrákat építettünk a szociálpolitikában, amikben a választópolgár nem ismert magára. Ebből rengeteg probléma származik, mert a politika egy ideig azt mondja, hogy írjatok tanulmányokat, de egy idő után azt fogja mondani, hogy köszönöm szépen a tanulmányokat, ezt most itt fejezzük be. Majd én kitalálom a parlamenti patkóban. Nem olyan lesz, kicsit csúnyácska, de nem tudtatok jobbat. A demokratikus felhatalmazás nem játék. Ha valaki szociálpolitikus, akkor olyan megoldásokat kell kínálnia, amelyek nemcsak szakmailag vonzók, méltányosak, hatékonyak, hanem a politika számára is emészthetők. Ugyanis politikusok vannak a központban is, meg a lokalitásban is. Ők azok, akik döntenek. A politikusok nyelvén kell elmondani a döntéshozónak, hogy miért jó, miért méltányos, miért igazságos valami – tehát hatalomtechnikai nyelven is el kell tudni mondani, ez egy tolmácsfunkció –, és ez egy nagy felelősség.