Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Dr. Zlinszky János teremtésvédelmi előadása Zalaegerszegen

20240411-181126A zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület által szervezett Ránk bízott világ teremtésvédelmi programsorozat keretében 2024. áprilisában dr. Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem  oktatója tartott előadást a Mindszentyneumban. 

Dr. Zlinszky János „Teremtésvédelem tudományos szemmel” című előadását az alábbi bemutatkozással kezdte: „Én valóban két egyetemen is foglalkoztam fenntarthatósági kérdésekkel, kakukktojásként, mert valaha én is egy tisztességes biológus voltam. Nagy tavaknak az ökológiájával foglalkoztam 10 éven keresztül. Írországban dolgoztam, ott is van egy akkora tó, mint a Balaton, és úgy is viselkedik, mint a Balaton, és ott a szakmai olvasmányaim között akadtam rá a Növekedés határai című könyvre. Ez a mű eredetileg 1972-ben született, emblematikus, a XX. század egyik nagy hatású könyve. Voltaképpen az ott olvasottak állítottak engem egy másik pályára, hogy a rész helyett az egésszel foglalkozzak.”

Az előadást a Mária Rádió Régió rögzítette, amely Furján Zoltánné szerkesztésében meghallgatható két részletben.

Az 1. rész meghallgatható itt.  

A 2. rész meghallgatható itt.  

Fotó: dr. Varga Péter