Zarándoklat Szombathelyről Csiksomlyóra a pünkösdi búcsúra
A Szent Márton Plébánia a Csíksomlyói pünkösdi búcsúra Mikulyák László plébános atya vezetésével zarándoklatot szervezett 2024. május 16-21-ig. A résztvevők közül néhányan megosztották a zarándoklattal kapcsolatos élményeiket, gondolataikat. Bödőcs Tímea írását ovlashatják.
Hogy mit is jelentett nekem, hogy részt vehettem a szentmisén és a zarándoklaton?
Megpróbálom megfogalmazni amennyiben szavakba lehet önteni.
Igazi lelki feltöltődés és közösségi élmény volt amit átélhettem. Szinte kézzelfogható volt az összetartozás ereje. Én első alkalommal vettem részt a csíksomlyói búcsún. Hálás vagyok a lehetőségért és a lelki vezetésért! Megerősített hitemben, saját erőmben.
A zászlókkal és imádsággal felvértezett hömpölygő emberáradat látványa melynek sem elejét, sem végét nem lehetett látni olyan hihetetlen erővel töltött el, hogy elfelejtettem minden fizikai és lelki fájdalmamat. Nagy élmény volt, hogy közvetlenül a körmenetet vezető labarum nyomában imádkozva zarándokolhattam fel a nyeregbe.
A szentmise gyönyörű volt, felemelő. A himnuszok végén a zsebkendőm is előkerült.
Szállásadóink vendégszeretete, figyelmessége külön megérintett.
Mikor elbúcsúztunk a rózsafüzéremet adtam nekik ajándékul, amely elkísért a zarándoklaton. Nagyon sok ilyen emberre lenne szüksége a mai világnak.
Még egy dolog, amiről nem tudok megfeledkezni, mint az út során kiderült a csoportunkból nem mindenki a búcsúi szentmise miatt tartott velünk. Néhányan mikor reggel felkeltünk és esett az eső nem is akartak velünk jönni. De mikor indulásra került a sor mégis hiánytalan létszámmal keltünk útra.
Hazafelé a buszon hallott beszélgetésekből úgy éreztem, hogy elérte a lelküket a zarándoklat és már nem ugyanazok az emberek tartottak velünk otthonról itthonra.
Csak még egy gondolat amit még meg kell jegyeznem: nem éreztem honvágyat. Otthon voltam.
Istennek hála, hogy ott lehettem!