A Szombathelyi Egyházmegye kincsei - Térkép Mikes püspök 1928-as világkörüli útjáról az Egyházmegyei Könyvtárban
Mikes János (1876-1945) modern gondolkodású, világlátott ember volt. Szombathelyen ő volt az első automobil tulajdonos, valamint ő volt az első püspök, aki repülővel utazott Rómába.
Élete során többször is útra kelt, de utazásai közül kiemelkedik a Sydneyben megrendezett Eucharisztikus Kongresszuson való részvétele. Itt egyedüli magyarként képviselte Magyarországot. Maga az utazás fél évig tartott, mivel közben felkereste azon paptestvéreit, akiket különböző országokba kivándorolt magyarok lelki gondozásával bízott meg. Így útja során érintette többek között New York-ot és Torontót. A Kongresszus utáni visszaúton járt Indiában és Új-Zélandon is.
Életéről és többek között erről az útjáról emlékezett meg az Egyházmegyei Könyvtár 2011-ben, a Mikes emlékévben, A világjáró megyéspüspök c. kiállításon. Itt volt megtekinthető ez a térkép is az 1928-as útjáról és annak állomásairól.