Ébredező városmisszió
Ébredező városmisszió címmel szerveztek utcai evangelizációt középiskolás fiatalok a szombathelyi Ferences templom előtti térre.
A lelkes csapat heteken keresztül készült a programra, bátran hívták rokonaikat, barátaikat a közös imádságra, tanúságtételre. Talán ők lepődtek meg a leginkább, hogy jópáran szeretnének velük imádkozni, énekelni a kellemes nyári időben.
A program igazi értékét az adja, hogy mindezt önmaguk kezdeményezték, hirdették, imádkoztak érte, gyakoroltak és mertek felnőttektől is segítséget kérni technikai dolgokban.
Reméljük, hogy az alkalomnak lesz folytatása!