Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egy igazi anya-fia randevú Szombathelyen

Anya fia programKülönleges élményekben lehetett része annak a néhány édesanyának és fiának, akik a 2024. október 18-20. között beköltöztek a Martineum Felnőttképző Akadémiára. Édesanyák és kamasz fiaik tölthettek együtt néhány napot, hogy egy kicsit kizökkenve a hétköznapok rohanásából kizárólag egymásra tudjanak figyelni.

Anya fia programA péntek az ismerkedés jegyében telt, hiszen az ország számos különböző pontjáról jöttek a résztvevők. Hamar kiderült azonban, hogy mind a gyerekek, mind az anyukák nyitottan és várakozással telve érkeztek, így nem volt nehéz az egymásra hangolódás, és az estét már közös pingpongozással zárta a társaság.

A szombati nap rengeteg élményt, nevetést, komoly beszélgetést hozott minden páros számára. Délelőtt egy mentálhigiénés szakember által irányított foglalkozás zajlott, a bőséges ebéd után pedig mindenki nyakába vette a várost, és egy izgalmas szabadulószoba-jellegű feladaton vehettek részt.

Este egy anya-fia vetélkedőn mérték össze a tudásukat a párok, majd éjszakába nyúló közösségi játék zárta a napot.

Anya fia programVasárnap szentmisén vehettek részt, majd a beszélgetésre kapott idő utáni záró foglalkozáson mindenki megfogalmazhatta, hogy milyen útravalót visznek magukkal haza.

A hétvége legnagyobb élménye az volt, hogy az édesanyák a fiaikkal olyan minőségi időt tölthettek együtt, ahol nem kellett a mindennapok gondjaival foglalkozni, kis időre ki lehetett zárni minden zavaró tényezőt, és csakis egymással lehetett foglalkozni.

Mindenkiben megfogalmazódott, hogy sokkal jobban megismerhették egymást, és ezáltal még szorosabbra fűzhették a kapcsolatukat. A közös élmények, játékok, az együtt nevetés, az őszinte beszélgetések életre szóló élményt adtak mindenkinek, ami erőt adhat a hétköznapi életben majd, hogy újra és újra visszataláljanak egymáshoz.

Anya fia programDöbbenetes volt azt tapasztalni, hogy kamasz fiúk mennyire éretten és felnőtt módon tudják megfogalmazni a gondolataikat, érzéseiket, és ez a hétvége tökéletes alkalom volt arra, hogy rádöbbenjenek a párosok: mi rejtőzik a másik lelkében, és hogyan lehetne tökéletesíteni a kapcsolatukat.

Ez a hétvége egy valódi sziget volt, ahol jó volt kikötni és megpihenni a mindennapok szürkeségéből, megállni egy kis időre, és újra felismerni, hogy a legfontosabb az életünkben az egymás iránti szeretet.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Katona-Szabó Éva és Katona Sebestyén