Ez az a nap! 2025 - Sajtótájékoztató Szombathelyen
A hálaadás és a szeretet katedrálisa lesz a Haladás Stadion!
Amikor 2019. november 14-én, pont 5 évvel ezelőtt, a szombathelyi Ez az a nap! roadshow-n, az Agora Művelődési és Sportházban megtapasztalhattuk, hogy milyen csodálatos, hogy a mi városunkban, a mi ismerőseink, a mi közöségeink összejönnek azért, hogy Istent dicsérjék, akkor még csak álmodoztunk arról, ami 2025. május 31-én valósággá válik. Jövőre nem a Sportházat, hanem a Haladás Stadiont töltjük meg Isten dicséretével, és ahogy a rendezvény mottója ígéri, Szeretettel.
„Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három”. 1Korintus 13,13
November 13-án este ez az ige is megjelent a Haladás Stadion óriáskivetítőjén, amikor különböző felekezetekből azért jöttünk össze, hogy letegyük a lelki alapkövét a májusi rendezvénynek. 2023-ban Debrecenben a hit jegyében, 2024-ben Miskolcon a remény jegyében rendezték meg az Ez az a napot. 2025-ben Szombathelyen a Szeretet jegyében várunk mindenkit egy közös, nagy találkozásra egymással és Istennel. A szerda esti előtalálkozót is áthatotta ez a Szeretet. Szeretet egymás iránt, Isten iránt és egyfajta különös szeretet azok iránt, akiket hívunk és várunk erre a napra. Szeretettel imádkoztunk minden meghívottért, résztvevőért, hogy ez a rendezvény az Istennel való találkozás helye legyen számukra. A különteremből az üres stadionba nézve vágy gyúlt a szívünkben, hogy ez a hely valóban a hálaadás, a dicsőítés, a Szeretet helye legyen, hogy megteljen Istent kereső és dicsérő emberekkel.
A stadion emeleti különtermében most kb. 80 fő gyűlt össze evangélikus, református, baptista, szabad keresztény és katolikus körökből. Kisfilmek, valamint László Viktor és Tömő János szavaival visszatekintettünk az Ez az a nap! elmúlt 25 évére, és a már megvalósult, két szombathelyi rendezvényre. A korábbi programok és az ott megélt kegyelmek felidézése kézzel foghatóvá hozta, hogy mire is készülünk itt, Szombathelyen is. Május 31-én nagyjából 9-10 ezer embert várunk, minden korosztályból, minden felekezetből. A nap folyamán dicsőítő zenekarokat, tanúságtételeket, buzdításokat hallhatunk a stadion füvére épített színpadról, ami egyfajta oltárként funkcionál majd.
Egy olyan oltárként, ahonnan a dicsőítés áldozata száll Isten elé.
Az Ez az a napos rendezvények szép hagyománya, hogy a különböző felekezetű vezetők együtt imádkoznak. November 13-án este Torma-Hasza Mónika, evangélikus lelkésznő buzdított minket a napi evangélikus igerész segítségével: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). Mónika bátorított mindannyiunkat: kapunk elég erőt ahhoz, hogy az előttünk álló feladatokat elvégezzük, hogy majd május 31-én több ezren tudjuk együtt dicsérni „azt az Istent, aki az életünk ura”. Jakab Bálint, református lelkész és Boncz Zoltán baptista lelkész saját szavaikkal imádkoztak a jelenlévőkért és a rendezvényért, kérve Isten áldását.
Május 31-e napja jelenleg még távolinak tűnik, de már most komoly szervezőmunka zajlik a háttérben. Ezeken a feladatokon kívül nagyon fontos, hogy imádságban is hordozzuk a közelgő rendezvényt.
Ez a nap a nyugati országrész napja lesz, Szombathely napja lesz és a Szombathelyi Egyházmegye napja lesz! Érezzük magunkat megszólítva! Itt van a lehetőség, hogy hívő és nem hívő ismerőseinket elhívjuk egy olyan programra, ahol a zene hangjain, a közösség erején keresztül Isten szólhat hozzájuk! Érezzük ezt a rendezvényt a miénknek, a sajátunknak, amit mi kaptunk ajándékba Istentől!
Számítunk minden katolikus és nem katolikus testvérünk összefogására, munkájára, imájára! Az elmúlt években a keleti országrésznek volt lehetősége a helyi stadionokat egy napra templomokká, katedrálisokká változtatni, most előttünk a lehetőség és a feladat! 2025. május 31-én a Haladás Stadion a Hálaadás Stadionja lesz!
A jegyek már most elérhetők az ezazaznap.hu oldalon. Várjuk azok jelentkezését, akik elhívást éreznek arra, hogy több embert, közösségeket is mozgósítsanak! Várjuk iskolás csoportok, osztályok jelentkezését! Várjuk kisközösségek jelentkezését is! Csoportos jegyvásárlással és bármi technikai információval kapcsolatban Tömő Jánost kell keresni a következő elérhetőségek valamelyikén: 20/530-6368;
„Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta!” Zsolt 118,24
Szöveg: Tömő János