Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kerkai 120 emlékév zárása Csesztregen

0031Vasárnap december 8-án, Fekete Szabolcs Benedek püspök atya ünnepi szentmisével zárta Csesztregen a Kerkai 120 emlékévet, mely időszak alatt több programon ismerkedhettek meg az érdeklődők Kerkai Jenő jezsuita szerzetes életével és munkásságával. Az emlékév főszervezője Fülöp András volt.

Az ünnepi szentmisére a sötét templomba vonult be Püspök atya Molnár Árpád plébánossal és a ministránsokkal, ahol az adventi koszorún meggyújtották a második gyertyát. ezt követően a település polgármestere és az egyházközség elnöke köszöntötte Szabolcs atyát és a jelenlévőket, amit a hittanos gyermekek színvonalas műsora követett hitoktatójuk Andi néni vezetésével. 

A szentmisén Szabolcs atya szentbeszédét három fő gondolat köré fűzte. Az első egy 2700 évvel ezelőtt kezdődött nagyszabású útépítés Izajás próféta idején. Sok viszontagság között, de építkeztek, mindezt úgyis meg kellett tenni, hogy hegyeket halmokat is mozgatni kellett. Adventben nem véletlen, hogy Izajás a kísérőnk. Szakadékok léteznek0032 közöttünk is, mint Izajás korában. Fel kell tölteni ezeket a szakadékokat. Az advent nem a lustaság, hanem a konkrét tevékenységek időszaka. Nem könnyű ez a lelki építkezés, ugyanúgy mint 2700 éve.

A második gondolatkörben a 120 éve született Kerkai Jenő atya munkásságát idézte fel Püspök atya, aki olyan pap volt, hogy missziós lelkülettel dolgozott a vidékért, hogy felemelje. 
A harmadik gondolat főként a gyerekeknek szólt. Ennek vezérfonala Reményik Sándor verse volt: "ne hagyjátok a templomot és iskolát".
A gyerekek nem szeretik az iskolát, mégis mennyire hasznos, természetesen ők is tudják, hogy az iskolának köszönhetjük, hogy műveltek vagyunk. A gyerekek nem szeretnek templomba se járni, a szülők, mennyit küzdenek ezért. Aki ministrál jobban megérzi annak az ízét, milyen jó itt lenni. Püspök atya külön buzdította a gyermekeket és a szülőket is, hogy vállaljanak az oltár körül szolgálatot.

Befejezésül Mécs László Pisztrángok című versével zárta szentbeszédét Szabolcs atya. A pisztrángok mindig szembe úsznak az árral, ugyanúgy mint Kerkai Jenő. Tegyünk mi is így, soha ne adjuk fel, mégha sokszor nehéz is. 

Szabolcs püspök atya szentbeszéde ITT meghallgatható. 

A szentmise végén Vígh László és Fülöp András mondott ünnepi beszédet.