Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„Ha nagy döntés van, gyorsan dönts!” – Szombathelyen járt Afréka

05Dr. Fodor Réka, Afréka tartott előadást december 6-án este Szombathelyen a Martineum Felnőttképző Akadémián. A missziós orvos életéről, megtéréséről, hogy hogyan lett belőle missziós orvos, mesélt az érdeklődőknek, és természetesen az afrikai missziókról is.

Mint kiderült, missziós története tulajdonképpen 12 éves koráig nyúlik vissza, ugyanis akkor kezébe került Albert Schweitzer könyve, és az olyan hatással volt rá, hogy már akkor eldöntötte, missziós orvos lesz. Azonban hosszú út vezetett odáig. Először is, jelentkezett azorvosi egyetemre, ahova fel is vették. Szeptemberben elkezdte az egyetemet, majd ugyanazon év decemberében volt egy frontális autóbaleste, ahol súlyos koponyaalapi törése lett. A balesetből ugyan felépült, de a sok teljesíteni akarástól egy év múlva nagyon elfáradt, ezért halasztott egy évet az orvosin és elment Párizsba utcazenésznek. Jólérezte magát kint, élvezte az életet, azonban egy év után megszólalt benne valami, és elkezdte azt utálni, ami addig tetszett neki. Hazautazott és befejezte az egyetemet. Azonban ekkor már érezte, hogy arról, hogy missziós orvos lehessen, már lekésett. Megismerkedett a férjével, összeházasodtak, aztán megszülettek a gyerekek, vagyis, már minden volt, csak misszió nem. Azt gondolta, ez a vonat már tényleg elment. Aztán 32 év múlva, 2015-ben meglátott egy Facebook felhívást...
A felhívásban missziós orvosokat kerestek Ugandába, és hát Afréka egyből jelentkezett is20241206-185804 rá. „Ha nagy döntés van, gyorsan dönts! Ne aludj rá, mert lebeszéled magad!” – mondta. Amikor férjének, Greguss Sándornak elmesélte, hogy jelentkezett a felhívásra, azt mondta neki, hogy „Téged tuti beválasztanak, neked ez gyerekkori álmod.” Így is történt. 
Mint mondta, édesanyja volt az, aki nagyon megijedt és az unokáin keresztül próbálta maradásra bírni. Azonban Afréka akkor 12 éves Anna lánya megmondta neki, hogy „Kati mama, ez anya gyerekkori álma, hadd menjen!” Így jutott el aztán 32 év után missziós orvosként Ugandába.
Az első missziót aztán még 18 követte, a legutolsóból mindössze pár napja tért haza. Az első misszió után aztán létrehozták az Afréka Alapítványt, majd dr. Csókay András idegsebész segítségével Nigériába utazott misszióba, egy olyan országba, ahol „minden második órában egy keresztény vértanú van.” Itt ismerkedett meg Basil atyával, az Onitshai Egyházmegye érsekségének alkancellárjával, és Izunna atyával, az egyházmegye Borromeo Szent Károlyról elnevezett kórházának igazgatójával, akik „testvérekként” (testőrökként) kísérik őt a nigériai missziók során.
Afréka elmesélte azt is, hogy családjával 2019 Mindenszentek ünnepének tájékán járt Nigériában. Részt vettek november 1-jén a tízezer(!) fős nagy érseki ünnepi szentmisén, amelyen csak az áldozás negyven percig tartott. Az emberek táncoltak, énekeltek, nagyon jó volt a hangulat. Anna lánya fotózott, aki úgy érezte magát, hogy a mennyországban van. Azonban, mondta Afréka, ha november 1-je a mennyország volt, akkor másnap, másodika maga a pokol volt a kórházban. Történt ugyanis, hogy felborult egy tartálykocsi. Valószínűleg terrorcselekmény következtében, és azért is valószínű ez, mert két órával később egy másik tartálykocsi is felborult és felrobbantak a gázpalackok. A kórház osztálya tele volt égési sérültekkel. Anna tolmácsként segített a kórházban, azonban nagyon nehezen viselte, ugyanis, mint Afréka mesélte, nem bírja a vért, és a nap végére már az ájulás kerülgette. Dühös is volt az anyjára, amiért a kórházban kellett segítenie és nem az árvaházban, amit ígértek neki.
Történt azonban, hogy Anna találkozott egy testén 70-80%-ban megégett nővel, részt kellett vennie ugyanis az átkötözésén, mert ő fordított. Nagyon nehezen viselte a kötözést, rosszul volt közben. Másnap újra találkozott ezzel a nővel, aki megkérdezte tőle, hogy hogy van? Ezen nagyon megdöbbent, mert ő karta a nőt megkérdezni, hogy van. Végül az égési sérült hölgy áldást kért rá. Ezen Anna annyira megdöbbent, hogy megváltozott és örömmel végig csinálta a missziót.
Doktor Réka, ahogy Nigériában hívják, a nigériai keresztény emberek hitéről is mesélt. Előadása elején már említette, hogy sok a vértanú keresztény Nigériában, azonban ennek ellenére, vagy lehet, hogy pont ezért, 1200 bérmálkozó volt azon a misén, amelyen ő járt. Említette a két évvel ezelőtti pünkösdi mészárlást, amelyben több százan haltak meg.
Afréka azt hitte egy hónappal később, amikor ment ki, hogy biztos üresek lesznek ezután a templomok. És nem. Most is ugyanannyian vesznek részt a szentmiséken. Aki már katolikus, az nagyon katolikus. Sokkal tisztábban élik meg a hitüket, mint mi, mondta a doktornő. A gyerekek minden nap mennek misére.
Az előadás végén több hallgatói kérdésre is válaszolt Afréka. Lehetőség volt még a könyveinek a megvásárlására is, amelyet dedikált is a missziós orvos. A könyvek árával az Afréka Alapítványt támogatták a vásárlók. Afréka másnap, szombaton a Mindszenty Iskolában tartott előadást. 

Afréka előadása ITT visszahallgatható.