Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházi munkatársak lelkigyakorlata

Egyházi munkatársak lelkigyakorlataA Martineum Felnőttképző Akadémián rendezte meg egyházmegyénk 2025-ben is az Egyházi munkatársak lelkigyakorlatát január 17-18-án. A lelkigyakorlat idei fókusza a Krisztus szeretetében való létünk és ebből fakadó apostolkodásunk volt. Kirner Antal Zoltán plébános jó pásztorkénti vezetésével éltük meg a bennünk lévő, magunkkal hozott kérdések pontosabb megfogalmazását, amelynek formai keretei az elmélkedések, a csoportmunkák és az imádságok voltak. 

Egyházi munkatársak lelkigyakorlataSokszor gondolunk arra, hogy a hétköznapi nyüzsgéseinkben végre érjen már utol a lelkünk, mert Atyám "Teljes szívből kereslek téged" (Zsolt 119,10). Szent Pál apostol pedig a földi létünk ezen legfőbb vágyáról így ír: "Krisztus szeretete sürget minket ..." (2Kor 5,14). Lelkivezetőnk emlékeztetett arra, hogy e vágyott legszorosabb találkozásunk Istennel az Oltáriszentségben és a Szentmisében valósul meg, ez ad erőt, hogy mindig az Úr közelében, azaz a szőlőtőn maradva fürtöket hozó szőlővesszőként éljünk (15,5), valamint jó szolgaként bánjunk a ránk bízott talentumokkal (Lk 19,20).

Szentek és világiak elénk élt hűséges Eukarisztia tiszteletével (Szalézi Szent Ferenc, Don Bosco, Neumann Teréz, Boldog Carlo Acutis) megérthettük a napi Szentáldozás és a gyakori Szentségimádás lényegi mivoltát, mint az Istennel való kötelékünk és Egyházunkhoz való tartozásunk alapját.

Zoltán atya rávezetett minket arra is, hogy az imádság a mindennapjainkban valójában az észbeli döntéssel együtt, a szívvel való hűséges időtöltés is Istennel. Kövessük Loyolai Szent Ignác tanácsát, azaz hogy "a nincs erőm s kedvem imádkozni" ellen csak egyszerűen tegyük, mert a kísértő le akar választani az imától, az Istennel való egységnek e szívből fakadó igényétől.

Egyházi munkatársak lelkigyakorlataÁtgondoltuk közösségünkkel azt is, hogy milyen az Istenképünk, értjük-e s éljük-e, hogy Isten a szeretet. Tudunk-e elhatározni, beismerni, szeretetteljes (ön)kritikát gyakorolni, önátadva, alázatosan és cselekvő imában is élni? Mert ez maga a Lélek szerinti Élet. Ha ezen ajándékok, képességek hiányoznak belőlünk, akkor lelki betegek vagyunk, és nem tudjuk Isten Országát építeni.

Kaptunk javaslatokat arra is, hogy "kicsit másként tudjunk imádkozni". A nyugodt, ülve szemlélődő imahelyzet mellett mozgás közben, de mégis elcsendesedve a természet is lehet "belső szobánk".

Nem kötött imádságaink kezdetén az Isten felé mondjuk el, milyen állapotban érkeztünk hozzá. Ezt követőn merjük kimondani a saját magunkra vonatkozó nyitott kérdéseinket illetve szükségleteinket, és végül hálát adni is igyekezzünk az Úrnak.

Imádságunk e "másként való gyakorlásaként" és Istennel való kapcsolatunk értékeléseként megírtuk mindnyájan az életünkről Istennek „Köszönőleveinket". Ez pedig segített elgondolkodtatni minket, hogy vajon a saját földi létünkben inkább ráhagyatkozóak vagyunk e Istenre, vagy jobbára a saját magunk irányításában bízunk.

A szentségi és imaéletünk elmélyítésével tudunk Egyházunkban, egyháziközségeinkben, kisközösségeinkben és a világban Isten küldöttei, apostolai lenni.

Apostolkodásunk azonban elégtelen, ha túlzottan megelégedetten, azaz szeretet nélkül csak a formalitásoknak eleget tevő hívőként élünk;  vagy más esetben olyan önző emberként vagyunk a közösségben, aki nem törekszik aktív és meghitt jelenlétre, hanem rangokra és csak magunk evilági gyarapodására koncentrálunk; illetve további más esetben gyáva emberként csupán a saját biztonságunkat keressük, amikor a Krisztust nem ismerőktől, Istent tagadóktól tudatosan távol tartjuk magunkat. Ez utóbbi elégtelen küldetést jellemzi: "Milyen tiszta a kezem, csak éppen üres."

Kirner Zoltán atya még két fontos gondolattal küldött vissza katolikus közösségeinkbe: Kéri, hogy csak barátkozzunk személyválogatás nélkül a körülöttünk lévőkkel, ne a másiktól várjuk az első lépést. Ha nekünk önmagunknak jó barátunk Jézus, akkor Vele járva mi is jó barátokká válunk, és így már nem távoli idegeneket, hanem a barátainkat vezetjük Istenhez.

Másrészt ismerjük fel Szent Pál Szeretethimnuszában, hogy a legnagyobb szeretetben élünk szabad akaratunkból, és ezt mi továbbadhatjuk környezetünknek.

Lelkigyakorlatunk lelkes és egymás megismerése iránt nyitott közössége ilyen munícióval könnyen átgondolhatta a 2025. Reménység évének terveit, feladatait. Közösen gondolkodva, imádkozva megválaszoltuk létfontosságú alábbi kérdéseinket: Milyen érzéssel tölt el az apostoli, azaz "Isten küldöttje vagyok" tudatom? El tudom-e hinni, hogy Krisztus mindig számít rám? Milyen állapotú a magán, illetve a közösségi apostolkodásom? Milyen lehetőségeink vannak Plébániáinkon és más katolikus közösségeinkben, mit lehetne jobban tenni, hogyan segítsünk plébánosainknak?

Hálás vagyok lelkivezetőnknek, társaimnak és a szervezőknek, hogy az utóbbi év során kialakult elakadásokat segítették a Szeretet tükrében láttatni, elmozdulni, megtenni az újabb lépéseket, hogy a környezetemben élőket is Jézussal vállvetve vigyem tovább a boldogság egyedüli forrása felé!

Pozvai Szilvia