Hiszed-e ezt? - A Székesegyház adott otthont az ökumenikus imahét csütörtöki programjának
Január 19-26. között zajlik az Ökumenikus imahét. A Szombathelyi Egyházmegyében is több településen összegyűlnek a keresztények, hogy közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Január 23-án a Székesegyház adott otthont az imahét szombathelyi programjának.
A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint - azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.
A Székesegyházban megtartott csütörtöki programon három püspök hirdetett igét. Szemerei János evangélikus püspök a napra rendelt olvasmányhoz kapcsolódva elmondta: már Izajás próféta idején is a békéért, az Istenben való összetartozás felismeréséért imádkoztak az emberek. Az ökumenikus imahét is jó alkalom arra, hogy megfogalmazzuk: Isten népének ma is egymásra kell találnia, meg kell egymást értenünk, jobban kell egymást szeretnünk, a különbözőségeink ellenére jobban el kell egymást fogadnunk.
Oda küld áldást az Isten ahol egyetértésben élnek az emberek, mondta a 133. zsoltárhoz kapcsolódó igehirdetésében Steinbach József református püspök. Hangsúlyozta: mindannyian egyetértünk abban, hogy az Úr nélkül nincs áldás. Egyetértünk abban, hogy Jézus szeretetére szorulunk. Egyetértünk abban, hogy szükségünk van Jézusra, mert egy határon túl nem tudjuk emberi erővel megoldani problémáinkat. Egyetértünk abban is, hogy szükségünk van egymásra.
Székely János megyéspüspök a niceia zsinat körülményeiről beszélt a megjelenteknek, amelyen megfogalmazták a ma is használt Hitvallást. Kiemelt: a zsinatnak a ma élő emberekhez is van üzenete. Az igazi egység csak az igazságban és az igazság által található meg és őrizhető meg. A niceai hitvallás azért tudta egységbe fogni a kereszténységet mert igaz volt. Megfogalmazta, felragyogtatta hitünk teljes igazságát.
Az igehirdetések után a megjelentek elmondták az apostoli hitvallást, majd a három püspök áldásával zárult az imahét csütörtöki programja.
Az imahét székesegyházi programja visszanézhető egyházmegyénk Youtube csatornáján ide kattintva.