Óvodai hitoktatók workshopja

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 18,3)
Január 25-én szombaton közel 20-an részt vettünk a hitoktatóknak megszervezett óvodai hittan témájú workshop-on, ötletbörzén, amely a Hittanári Főiskolán volt megtartva.
Mindenki hozta a „kis batyujában” szakmai jártasságát, ötleteit, kérdéseit s nem utolsó sorban jókedvét. Elsőkörben Ildi testvér megosztotta velünk tapasztalatait, élményeit, valamint összegyűjtött nekünk sok gyerekdalt, melyeket majd mi is felhasználhatunk a kicsiknél. Mindenki elmondta, hogyan hitoktat az oviban, hogyan szólítja meg a kicsiket, mi vált be eddig leginkább, s mik azok a segédeszközök, melyekkel jobban lehet a kis ovist a Jóisten felé terelgetni. Egy véleményen voltunk azzal kapcsolatban is, hogy szívesen vagyunk gyerekek közt. Az egyszerűségük és őszintéségük megfog mindnyájunkat. Kíváncsian figyeljük őket, az Istenre rácsodálkozó gondolataikra, és „kiveséztük”, hogy Jézus miért is mondhatta, hogy gyermekké kell nekünk is válnunk. Gyerekektől sok jó tulajdonságot mi is elsajátíthatunk, mint például az őszinteséget, alázatosságot, nyitottságot a transzcendens felé s ahogyan örülni tudnak mindennek. Igaz, ahhoz nekünk is tudni kell alázattal és figyelmesen jelen lenni a gyerekek jelenlétben, mert csak így lehet tőlük tanulni. Így tud majd a mi szívünk is csendben átformálódni, így válhatunk mi magunk is gyermekké, és így juthatunk majd be mi is a mennyek országába.