Kiállítás a Naphimnusz jubileumán a szombathelyi ferenceseknél
Április 6-án nyílt meg a szombathelyi ferences templomban a Naphimnusz 800 éves évfordulóján rendezett kiállítás.
Ferenc pápa felelős párbeszéd szükségességét hirdette meg, felszólítva az emberiséget a természet harmóniájának megőrzésére. Teremtett világunk védelme, a természeti kultúra létrehozása nem újkeletű elkötelezettség. Assisi Szent Ferenc még a középkorban fogalmazta meg a természet gyönyörűségét Naphimnuszában. Ennek a csodás ajándéknak idén üljük 800 éves évfordulóját.
Ebből az alkalomból 44 modern üvegfestő művész hozta el alkotását templomunkba egy kiállításra.
Tömördi Viktor ferences atya, a sümegi rendház vezetője vasárnap nyitotta meg az ideiglenes tárlatot. Szent Ferenc a teremtett világ dicséretére fogalmazta meg a Naphimnuszt. Ezzel a filozófiai alkotással Isten dicséretét is kifejezte.
Vadász Orsolya, Sümeg mellett élő művész összefogja a magyar és a határon túli üvegfestő művészeket. 44 alkotó vállalkozott az atya és a művésznő kérésére, hogy a teremtett világot Szent Ferenc ihletésével dicsérje.
A művésznő elmondta, hogy meg kell látnunk a csodát ezekben a festményekben: ezek az alkotások ragyognak. Ezt a ragyogást minden felületkezelés nélkül vissza tudja adni a modern technika. Röviden tanúságot tett arról, hogy mióta ezeket a festményeket készítette, a Mindenható más módon jelent meg az életében. Bár nem láthatóan, de minden ecsetvonásnál fogja a kezét, hozzásegíti őt és kollégáit ahhoz, hogy művészetüket meg tudják mutatni mindenkinek. Az alkotás közben megjelent számukra a múlt, Szent Ferenc hitvallása.
Valóban, minden alkotás ragyog! A kiállítás megnyitásakor az éppen beomló napsütés ezt a modern technikát még élénkebbé, varázslatosabbá tette. Aki teheti, tekintse meg, időzzön el a művek előtt! A hónap során még lesz lehetőség rá a szombathelyi ferences (Szent Erzsébet) templom folyosóján.
A kiállítás megnyitóján készült hangfelvétel meghallgatható itt.
Magyar Sándorné