Szentek nyomában gyalogos zarándoklat
Negyedik alkalommal közel 100 fővel indultak útnak a hétvégére a szombathelyi egyházmegye fiataljai a „Szentek nyomában” ifjúsági gyalogos zarándoklaton Székely János megyéspüspök vezetésével.
Az idén a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodából is csatlakozott a csapathoz egy osztálynyi fiatal Simon Dávid atya kíséretében. Ez az év azért is formabontó, mert nem csak a katolikus fenntartású iskolák delegáltak diákokat az útra, hanem a muraszemenyei és jáki átalános iskola felső tagozatos diákjai is részt vettek a zarándokúton.
Szombaton átlépve a határt Güssinget célozta meg a zarándokcsapat, ahol Boldog Batthyány Strattmann László sírja található, majd Rábakethelyen bejárták együtt a vértanúság útját, Boldog Brenner Jánosra emlékezve. Virágvasárnap a szombathelyi Székesegyházban ért véget a zarándoklat, püspöki szentmisével ünneplték a hívekkel együtt Jézus jeruzsálemi bevonulását.
Hálát adunk a szülőkért, akik lelkesítik gyermekeiket, és minden résztvevőért, Isten áldása legyen rajtuk!
Szöveg: Kerényi Katalin
Fotó: Nagy Gellért és martinus.hu
A programról a Mária Rádió Savaria készített interjút Kerényi Katával. A riport meghallgatható itt.