Nézz a Teremtő arcába! - Berhidai Piusz volt a Ferences Esték sorozat vendége Szombathelyen
P. Berhidai Piusz ferences tartományfőnök tartott előadást a Naphimnusz 800. évfordulóján a Ferences Esték sorozat keretében Szombathelyen a ferences rendházban.
Az előadás előtt Ferenc atya egy gyönyörű kártyát adott át a szép számú érdeklődőknek. A kártya címlapjára Kákonyi Asztrik OFM templomunkban a régi gyóntató helyiségben található képét nyomtatták, melyen Szent Ferenc a Szentírást mutatva a nyolc boldogságról szóló evangéliummal látható a Naphimnusz természeti képeinek középpontjában. A lap belsejében a Napének óhéber dallamát találtuk a kottaképen. Ezzel a gyönyörű énekkel fogadtuk Piusz atyát, az est előadóját.
Az irodalom-szakos szerzetes a Naphimnusz értelmezését egy ferences lelkületű szerzetes mély gondolataival tárta elénk. Néhány szó köré csoportosította mondanivalóját. Az első, a legbővebben kifejtett fogalom a szép volt. Meditált azon, mit jelentett a szó a középkorban, mit értünk alatta napjainkban, mit jelent, mint esztétikai fogalom. (Sík Sándor Esztétikája jutott eszembe: „Szép, ami érdek nélkül tetszik”) Párhuzamot vont a középkorra jellemző trubadúr-ének és a keresztény imák verselése között.
Második szó a más volt. Az Úristent akkor tartjuk másnak, hozzánk képest, ha nem fogadjuk be szívünkbe, bensőnkbe. Ha bennünk, velünk él, már nem más. Szeretetről akkor beszélünk, ha ajándékba kapott életünket jó szívvel fel tudjuk áldozni másokért. Közeledve húsvéthoz, át kell gondolnunk, a feltámadt Jézus újra emberi alakban jelent meg közöttünk. Meg kell látni, hogy az egész mű, a himnusz, fennkölt stílusban arról szól, hogy az ember, a természet és az Isten milyen kapcsolatban élnek egymással. Ferenc a természeten keresztül dicsőíti az Istent! A világ Istenért létezik, himnusza a Mindenhatóhoz íródott. Nagyon nagy döbbenetet keltett a hallgatóságban az az életrajzi tény, hogy Ferenc már szinte vakon írta meg Istent dicsőítő himnuszát a gyönyörű természetről. Nem a látó szemével, hanem a lélek tekintetével látta a természetet. Nem adhatunk eléggé hálát Istennek azért a sok jóért, amit nekünk adott.
A türelmes szó volt, ami köré fonta az előadó a beteg, elesett ember hálaadását. A rövid földi életet lezáró titokzatos halál az alázat fogalmát hozza életünkbe. Ez nem zárja ki az élet szeretetét, igenlését, védelmét. Aki elfogadja Istent, nem lesz lelki halála.
Az előadás nem fejeződött be a felkészült előadó záró gondolataival. A közönség soraiban hangos gondolkodást, kérdéseket generált. Minden előadás célja a serkentés a tovább-gondolkodásra. Az est végén újra elénekeltük a Napéneket, s vittük haza tovább elmélkedésre az ének utolsó sorait: „Téged, Fennvaló, gyermeki szívvel, ámulva dicsérünk.”
Friss pogácsa, meleg tea, asztal körüli beszélgetés zárta az estét.
