Szombathelyi Egyházmegye

Dr. Perger Gyula atya elmélkedése a Vatikáni Rádióban

Dr. Perger GyulaA boldogságos Szűzanya mennybevétele számunkra, magyarok számára különös jelentőséggel bír. Egyrészt ahogy a világegyház úgy mi is ünnepeljük, hogy a Szűzanya testesül lelkestül fölvétetett a mennybe, másrészt mi magyarok a mai napon arra is emlékezünk, hogy Szent István királyunk élete végén 1038. augusztus 15-én bevitette szobájába a Szent Koronát, összehívatta az ország nagyjait és előkelőségeit és jelenlétükben, és beleegyezésükkel felajánlotta a Szent Koronát és vele együtt a magyar földet a Szűzanyának. Ő tudta, hogy a Kárpát-medencében emberekben nincs segítség, ezért az Istenanyát kérte fel a magyar nemzet védőasszonyának.

Ettől kezdve a boldogságos Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya. Ez nem egy egyszerű ájtatos kijelentés, hanem ez egy hivatalos, közjogi megfogalmazás. Egyesek azt mondják: hiszen a németeknek is van Nagyasszonyuk, a franciáknak is van Notre Dame-juk.  Igaz, hogy a németek, franciák is felkérték a Szűzanyát védőasszonynak, de a nemzet képviselete sem ezeknél, sem később a lengyeleknél nem volt közjogi cselekedet.

Szent István felajánlását a magyar történelembe többször megújították. A második felajánlás 1317-ben volt, az Anjou-házból származó Károly Róbert idejében. Míg az első felajánlás Esztergomban történt, ez a második az északi határon, Szepeshelyen. Ma is ott áll a templomban az oltár, amely különös és meglepő, mert a Magyarok Nagyasszonya koronázza meg Károly Róbertet hosszú nemzeti palástban, jelképezve, hogy a Szent Korona és az ország törvényes hatalma a Szűzanyától jön a király kezébe.

A harmadik felajánlás 1693-ban volt. Akkor Buda visszavétele és az ország déli részeinek a visszahódítása után, az akkori király fogadalmat tett, hogy a Szűzanya kezébe teszi le országát. A fogadalom nevében megindult a nemzet újjáépítése.

A negyedik felajánlás 1896-ban volt, a millennium esztendejében. Hálából az ezeréves nemzeti létért Ferenc József apostoli király és Vaszary Kolos bíboros hercegprímás felajánlotta az országot a Magyarok Nagyasszonyának.

Magyarnak lenni, bármilyen felekezethez is tartozzék valaki, az együtt jár, és együtt járhat a Szűz Mária tisztelettel. Hiszen mi magyarok nem csak úgy tiszteljük a Szűzanyát, mint Jézus Anyját, mint Jézus legkiválóbb tanítványát, hanem Magyarok Nagyasszonyként is, és ahogy Mária a kereszt alatt állva is hitte, hogy Isten beváltja az ígéretét: miszerint  „Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni”, éppúgy hisszük mi is, hogy a Máriának felajánlott ország megmarad, s erre történelmünk a bizonyíték, mert ezer éves fennállásunk második fele vereségek sorozata és mégis élünk. A tatárjárás az ország kétharmadát elpusztította, de ma nincs Tatárország. Százötven évig török hódoltságban szenvedtünk, de ma nincs Török Birodalom. Levert forradalmaink és szabadságharcunk után úgy tűnt, hogy beolvadunk a Habsburg Birodalomba, de ma nincs Osztrák Császárság. A negyven év kommunizmus mérhetetlen pusztulást okozott, s ma nincs Szovjetunió. Országunk legnagyobb értéke a keresztény vallásosság kell, kellene, hogy legyen, mert mi magyarok hazát nem akkor nyertünk, amikor őseink karddal hadakoztak, hanem amikor a keresztvíz kezdte megtermékenyíteni a rögöt. Hazánkat a kard megszerezte, de Isten és a Szűzanya megtartotta. Amint azonban a Boldogságos Szűz szenvedő asszony volt, úgy Szent István által a Boldogságos Szűznek felajánlott nemzet is szenvedő nemzet. Mária gyermekeinek is vállalniuk kellett a sorscsapásokat. A régmúltról nem is beszélve, csak a XX. században hány édesanyának kellett koporsó mellé állnia, a világháborúk poklában, a Don kanyar gyászában, 1956 vértengerében, a diktatúra kegyetlenségében. De nemcsak az édesanyáknak, hanem a haza minden gyermekének kijutott a szenvedésből. Más népek és nemzetek, közel sem kaptak olyan sebeket, mint mi.

De mi a jövő? Mi keresztények nem vagyunk sem optimisták, sem pesszimisták. Mi reménykedő emberek vagyunk. Az optimizmusban lehet csalódni, de reményünkben, Krisztusban sohasem. Sajnos köztudottan Magyarországon legmagasabb az öngyilkosság és legkisebb a születések száma. Mitől vagyunk ennek ellenére mégis reménnyel teli emberek? Mert reményünket nem a statisztikába, hanem Jézus Krisztusba és az Ő legszentebb édesanyjáéba akarjuk vetni, úgy, mint, mint annak idején első királyunk tette.

S hogy mi a jövő, talán a ma embere, különösen mi magyarok, még inkább magunkénak vallhatjuk, érezhetjük Szent Bernát apát tanítását: „Ha a kísértések szele ér, ha gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, s hívd Máriát!
Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát!
Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát! Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha a szomorúság mélysége és a kétségbeesés elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.
Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ha Őt követed, nem fogsz eltévedni, ha Őt kéred, nem fogsz kétségbeesni, ha rá gondolsz, nem térsz rossz útra, ha Ő fogja kezed, nem fogsz elbukni, ha Ő védelmez, nincs mitől félned, ha Ő vezet, nem fogsz elfáradni, ha Ő kegyes hozzád, mindig célba érsz.”

Szeplőtelen Szűz Mária, Boldogasszony Anyánk, édes hazánk Védőasszonya taníts meg bennünket Istenfélő, hazánkat és embertársainkat szerető magyarokká lennünk. Szent István király, Boldog Gizella, Szent Imre herceg és ti összes magyar szentek és boldogok esedezzetek értünk és kérjétek az egek Urát, hogy példátokon felbuzdulva legyen bátorságunk nyomotokban járni, alázatos lélekkel szolgálni az életet és a magyar jövőt.

A Vatikáni Rádió magyar adásában augusztus 15-én elhangzott interjú Dr. Perger Gyula atyával.

Forrás: Vatikáni Rádió/Vertse Márta