Megemlékezés P. Huszár Imre Jeromos ferences atyáról

Mindenki által szeretett testvérünket, P. dr. Huszár Imre Jeromos ferences atyát 2011. február 26-án szólította magához az Úr. Jeromos atya élete során lelkipásztorként, tanárként szolgált. Vezette a rend esztergomi iskoláját, utolsó lelkipásztori helye pedig Zalaegerszeg volt. Számtalan egykori növendéke és a zalaegerszegi hívek emlékeznek rá szeretettel. P. dr. Huszár Imre Jeromos atya Egyházasrádócon született 1915. december 2-án, édesanyja tizedik gyermekeként. Az elemi iskolát helyben végezte, utána nyolc esztendeig bencés diák volt: négy évig Esztergomban, majd Pápán, itt már ferences rendi növendékként.

Érettségi után, 1937-ben elöljárói a salzburgi egyetemre küldték, filozófiai tanulmányok végzésére. Ezután Budapesten, a mariánus tartomány Ferenciek terén lévő rendházban, s a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán folytatta tanulmányait. 1941 júniusában szentelte pappá Zadravecz István ferences püspök. Ősszel Szegedre került a Kapisztrán János nevét viselő ferences rendtartomány kolostorába, s kitüntetéssel doktorált 1943-ban a szegedi egyetemen.

1944 szeptemberében Esztergomban prefektus és az ifjúság hitszónoka lett, s közben teljes óraszámmal tanított. Segesden volt lelkipásztor, amikor 1950. június 10-én elhurcolták a szerzeteseket. Őt is Jászberénybe vitték. Az iskolák államosítása után nyolc katolikus gimnázium maradt meg. Jeromos atya az esztergomi gimnáziumba került 1950 szeptemberében. Elmondása szerint, amikor híre ment, hogy elindult az iskola, egymás után jelentkeztek a régi diákok, sőt új évfolyamot is indíthattak az immár négyosztályos gimnáziumban. Korábban szalézi, verbita növendékek is kerültek az iskolába, sőt, az addig egyházmegyéknél titokban oktatott volt egyházi iskolásokat (premontreieket, bencéseket, cisztercieket) magántanulókként levizsgáztatták. Amikor az állam rájött erre, megvonta az egyházi iskoláktól a magánvizsgáztatás lehetőségét. (A szombathelyi kisszeminárium növendékei – köztük voltam én is – már ekkor kerültek hozzájuk, s őket már nem tudták levizsgáztatni.) 1965-től 1974-ig a gimnázium igazgatója volt. Az iskolának egyik érdeme, hogy innen került ki a legtöbb pap, több száz lelkipásztor. Ennek magyarázata, hogy igen kiváló hittanáraik voltak.

Jeromos atya az 1990-es tanév végéig oktatott. Március 15-én Pro Urbe Esztergom-díjjal tüntették ki a fiatalok körében végzett közösségi tevékenységének elismeréséül, az oktatási miniszter pedig Eötvös-díjjal ismerte el munkásságát.

1991-től a zalaegerszegi rendházba került, és a plébánia lelkipásztora lett. Rendszeresen és szeretettel látogatta a betegeket és készségesen állt a gyónók rendelkezésére. Lelkipásztori munkája mellett heti rendszerességgel írt a Zalai Hírlapban a szentekről, illetve a szentéletű keresztényekről. Amikor már nem tudta ellátni lelkipásztori feladatait az esztergomi rendházba vonult vissza és innen szólította magához az Úr 2011. február 26-án. Az esztergomi ferences kriptában temetik március 11-én.

Mivel mindketten Egyházasrádócról indultunk el papi pályánkon, ezért személyes emlékeimet is szeretném megírni Jeromos atyával kapcsolatban. Jeromos atya 1991. június 16-án mondta aranymiséjét szülőfalujában, Egyházasrádócon. A szentbeszédben – amelyre engem kért fel, akárcsak ezüstmiséjére is – így emlékeztem vissza a kezdetre: „Kilenc éves kisiskolás voltam, amikor sok-sok ferencestől kísérve ehhez az oltárhoz vonult Jeromos atya, hogy bemutassa első szentmiséjét. Felejthetetlen számomra ez a szentmise. Délután jó anyám elvitt bennünket a litániára, amelyet a ferences atyák tartottak, s utána külön áldást kaptunk Jeromos atyától (akkor még négyen voltunk testvérek). Egyenként megáldott bennünket, és emlékképet adott. Az emlékkép felirata, vezérmondata is elevenen él bennem: Az Úr lelke rajtam, ő kent föl engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.”

Jeromos atya a ma Egyházasrádóchoz tartozó községben – Kissároslakon – született 1915. december 2-án. Ő volt a családban a 10. gyermek. Édesapja tiszteletben álló gazda volt, amit bizonyít az is, hogy bíró volt a faluban. Jeromos atya megemlíti visszaemlékezésében, hogy nyugodtságát és bölcsességét édesapjától örökölte. (Ennek nagy hasznát vette, amikor a nehéz időben gimnáziumi igazgató volt.) Édesanyja imádságos asszony volt, aki munka közben is Mária-énekeket énekelt és biztosan sokat imádkozott szerzetes fiáért. Jeromos atya megemlíti, hogy testvérei is segítették, hogy tanulhasson. Ezt ő azzal hálálta meg, hogy egész életében mindig nagy figyelemmel és szeretettel kísérte testvérei és azok családjának életét. Komoly kapcsolatban volt nemcsak velük, hanem az egész rokonsággal is. Családi eseményeken – nemcsak a temetéseken – mindig jelen volt. Mindig csodáltam, hogy mennyire ismerte nemcsak a rokonságát, hanem a kissároslaki híveket is. Amikor már nehezen tudott járni, akkor is igyekezett ellátogatni a jelesebb ünnepekre szülőfalujába.

Másik emlékem vele kapcsolatban az 1950-es évekhez kapcsolódik. Amikor Szombathelyen feloszlatták a kisszemináriumot és mi nem tudtuk, hogy hol folytathatjuk gimnáziumi tanulmányainkat, Jeromos atya Esztergomba hívott bennünket, ahol ő tanított, és próbált segíteni. Sajnos az egyházi iskoláktól az állam erre már megvonta a magánvizsgáztatási engedélyt, így sajnos nem tudott rajtunk segíteni.

Mindig nagyon örült, ha meglátogattam és beszélgettem vele. Jubileumi szentmiséire – ezüstmise, aranymise, gyémántmise – mindig engem kért szónoknak. Sajnos vasmiséjén 2006. július 1-jén betegségem miatt nem köszönthettem, Pál atya mondta a szentbeszédet. Jeromos atya nyári kikapcsolódását kivétel nélkül mindig szülőfalujában töltötte. Ez mindig nagy esemény és öröm volt a híveknek. Ilyenkor ő mondta a vasárnapi szentmisét és a szentbeszédet. Hétköznap pedig a kissároslaki kápolnában misézett. Nyári vakációját úgy időzítette, hogy szülőfalum buzgó plébánosa, Czigány Béla minden évben el tudjon menni Pannonhalmára 8 napos lelkigyakorlatra. Ilyenkor ő helyettesítette, végezte nemcsak a szentmiséket, hanem a temetéseket is.

Az Úr most hazahívta hűséges szolgáját, hisszük, hogy célba ért. Biztosan számon tartja nemcsak családja tagjait, hanem szülőfalujának híveit is az Úr előtt. Szeretettel őrizzük emlékét, jó példáját, és kérjük az Urat, hogy adja meg neki a hűséges szolgának megígért jutalmat Szent Ferenc és a ferences szentek társaságában.

Dr. Gyimesi Endre zalaegerszegi polgármester korábban elhangzott gondolataival búcsúzzunk el tőle: „Jeromos atya egyenes tekintete és szelíd mosolya hittanosok százai számára mutat példát. Tudása, írásai ezrek számára nyújtanak támpontot hitbéli kérdésekben. Legjobban mégis azért szeretjük, mert számunk ő a szerzetes. Egy a lelkünkben élő idea megtestesülése. A jó ember.”