Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A Szent Korona másolata Őriszentpéteren

2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)Varga Ottó esperesplébános 2011. június 25-én (szombaton) méltó helyet biztosított a Szent Korona másolatának bemutatására az őriszentpéteri műemlék templomban. A kiállítást megnyitotta és beszédet mondott Woth Imre, a Koronaőrök Egyesületének elnöke, aki többek közt arról szólt, hogy a Korona szent. Annyi magyar katona tett esküt rá e nemzet védelmére, s halt érte hősi halált. Ez a miénk! A hagyomány szerint Szent István a Szent Koronával ajánlotta fel nemzetünket a Szűzanya oltalmába, s ezáltal lettünk Regnum Marianum országává. Ez a cím csak nekünk jár!

A Szent Korona pontos másolatát Vitéz Darvas Károly aranyműves készítette, aki jelenlétével megtisztelte az ünnepi eseményt. A templomban díszőrséget adtak a Magyar Koronaőrség tagjai, valamint a helyszínt biztosították az Őrségi Rendőrőrs – Polgárőrség és a kondorfai önkéntes tűzoltók.

A kiállításmegnyitón a közéleti személyiségeken kívül nagyon sokan részt vettek, és tisztelettel hajtották meg fejüket a Szent Korona előtt. Egész nap folyamatosan látogatták és csodájára jártak.  Ottó atya elmondása szerint egyesek így vélekedtek:

„Én Erdélyi vagyok, az öregapám érte adta életét!”
Johanna Pankaszból: „Láttam a Szent Koronát, ez tényleg ugyanaz!”
„Ilyen élményben, hogy közel mehettem hozzá, még nem volt részem!”
„Most erősödtem meg magyarságomban és kereszténységemben. Ezért a koronáért védtük Európát a tatárok és a törökök ellen! Ez Európa Koronája!”
„Már láttam az eredeti Szent Koronát, de a másolatának látványa még nagyobb élmény volt, hogy a koronaőrök adtak mellette díszőrséget. Életem legnagyobb élménye! Egy Árpád-kori templomban a Szent Korona másolata koronaőrökkel – ezt nem lehet felülmúlni egy magyar számára. Valóban felejthetetlen élmény volt!”

Fehér Józsefné

 

 2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)

2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)

2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)2011.06.25. - A Szent Korona másolata (Őriszentpéter)

Fotó: Fehér Józsefné