Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Martinus zarándoklat Andocsra és Somogyvárra

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)A Martinus Kiadó szervezésében Szombathelyről és Szentgotthárdról is 100-100 zarándok látogatott el Andocsra és Somogyvárra 2011. október 15-én. Andocs nevezetessége a barokk kegytemplom, a 14. századból való szentéllyel. Andocs és temploma a 17. századtól búcsújáróhely. Déri Péter püspöki titkár, kollégiumi prefektus, Ipacs Bence, a Martinus főszerkesztője, szentgotthárdi káplán és Molnár János szentkirályi plébános kíséretében először a település kegytemplomába látogattunk, ahol a helyi plébános irányításával megismerkedtünk a templom történetével.

A jezsuita rendet követő ferences rend 1721-ben kolostort épített a plébániatemplom mellett, amely két év múlva tűzvész áldozata lett. A ferences rendiek által megőrzött és a tűzvészt is túlélt három szobor ma is látható a templom főoltárán. 1725-ben kezdték el építeni az új kolostort, amelyben megőrizték a középkori szentélyt. Az új kolostort és templomot 1747-ben szentelték fel. Mivel összesen kétszázan voltunk, szépen megtelt a templom, sőt nagy örömünkre egy Mocsáról érkező zarándokcsoport is csatlakozott hozzánk, s közösen vettünk részt a szentmisén.

A zarándokhely legfontosabb elemét, a Szűz Mária szobrot Széchenyi Katalin grófnő díszes ruhába öltöztette. Innen számítható az a szokás, hogy a szobor hálaadásként újabb és újabb öltözékekkel gazdagodik. Ma már több mint 258 öltözéke van. Ezek a plébániaépületben berendezett Mária Múzeumban találhatók. A szentmisét követően együtt tekintettük meg őket, majd lehetőség nyílt a szerény ebéd elfogyasztására a templom mögött található csodálatos kertben, amely a reggeli hideg ellenére délutánra az őszi napsütésben kellemesen felmelegedett.

Andocstól elbúcsúzva Somogyvár felé vettük az irányt. A település egyik nevezetessége, hogy a történelmi hagyomány szerint Koppány vezérnek itt volt a vezéri szállása, és innen indultak lázadó csapatai Veszprém ostromára 997-ben. A közeli Kupa-várhegyen végzett ásatások során egyértelműen bizonyították, hogy az 1091-ben Szent László király által felszentelt Szent Egyed bencés monostor körül valószínűleg csak a 12. században épült várfal. 2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)A király által Franciaországból behívott bencés szerzetesek számára 1091 és 1095 között építtetett apátság a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, tiszta lombardiai román stílusban építve hozzávetőleg két és fél hektáron terült el. Az apátság szerzeteseit a Saint Gilles-i apátság küldte Magyarországra. Valamennyien franciák voltak, az alapítás után még hosszú időn át minden barátot Franciaországból küldtek ide. Az apátságban a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki, s az 1220-as évektől már hiteleshelyi levéltárként is működött. Az egykori apátság alapjai ma is megtekinthetők a témaparkban, ahol idegenvezetőnk kalauzolt körbe bennünket.

A témaparkból rövid buszozás után a kegytemplomhoz látogattunk. A templomdombon található kálvárián keresztutat jártunk közel kettőszázan, majd megtekintettük a kegytemplomot, ahol először Déri Péter atya szólt napunk kegyelmi ajándékairól, és – az egyik szombathelyi buszra utalva – az út közben adódó nehézségekről is, ami igazán zarándok lelkületet kívánt. Ezt követően a település plébánosa köszöntött bennünket, szólt a templom történetéről, a nemrég felújított orgonáról, a különböző belső ábrázolásokról, a plébánia mindennapjairól.

Látogatásunkkor épp a templom tetőzetének cseréje folyt, az épületet felállványozták. A tetőcsere mellett új színt is kap a templom, a belső munkálatok azonban egyelőre váratnak magukra, plébános úr azonban azt mondta, a templom akkor a legszebb, amikor a hívek megtöltik a padsorokat, mi pedig ez alkalommal valóban megtöltöttük. Közös énekkel és imádsággal búcsúztunk Somogyvártól, és indultunk, immár késő délután haza, Szombathelyre és Szentgotthárdra.

Mátyás Zsófia

 

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár)

2011.10.15. - Martinus zarándoklat (Andocs, Somogyvár) 

Fotó: Fehér Józsefné, Mátyás Zsófia