Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége

2012.02.27. - Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége (Szombathely)„Halandóságunk tudata csodálatos ajándék... nem a halálban, hanem a haláltól való menekülésben veszítjük el önmagunkat.” Max Frisch gondolatával kezdte új előadás-sorozatát dr. Németh Norbert egyetemi lelkész, aki a tavaszi szemeszterben A végső dolgokról keresztény módon címmel tartja előadásait a Savaria Egyetemi Központban. Az egyetem könyvárának szervezésében 2012. február 27-én szép számú hallgatóság kísérte figyelemmel a lelkész előadását, ami abban kívánt segítséget nyújtani, hogy életünkben nagyobb lehessen a hit ereje annál, amit tapasztalunk és érzünk, annál, amit látunk, a pillanatnyi lelkiállapotunknál és hangulatunknál.

Norbert atya rámutatott annak szükségességére, hogy szemléletváltásra van szükség, hogy ne csak biológiai, fizikai vagy szociológiai vonatkozásában tekintsük életünket, hanem úgy, mint ami már most a húsvéti hit erejében és az örök élet vonzásában létezhet.

2012.02.27. - Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége (Szombathely)Az első tavaszi előadás Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége címet kapta, amiben az előadó Joseph Ratzinger írásai nyomán kifejtette a kereszténység tanítását az ember halandóságáról, valamint az élet egyszeriségéről. Norbert atya beszélt arról, hogy a modern ember különböző lelki hozzáállásokat dolgozott ki, hogy ne kelljen szembesülnie végességének állapotával (ilyen például az elfojtás, vagy az a kísérlet, ami a halálból televíziós látványosságot csinált, illetve ide tartozik a halál „ártalmatlanítása” is, ami az „eutanázia-turizmus” bevett marketingfogása).

Az előadás érintette az újraélesztettek halálközeli élményeit is, ami azt jelenti, hogy ők nem haltak meg teológiai értelemben, legfeljebb halál közeli élményeket szereztek, amikről 2012.02.27. - Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége (Szombathely)szubjektív módon tanúskodnak (egyébként az újraélesztettek tapasztalatai neurológiailag pontosan megmagyarázhatók). A teológia felfogásában a halál az élet vége, végérvényes lezárulása, amit az ítélet és az örök élet követ (ahonnan nincs visszatérés), míg orvosi értelemben a halál fogalma évezredeken keresztül egyet jelentett a szívműködés, a légzés megszűnésével és a pupillák tág, fénymerev állapotával (ahonnan még lehetséges a visszatérés).

Hogy hogyan éljük meg a halált – reményben vagy kétségek közt halunk-e meg –, az azoktól az elképzelésektől függ, amelyeket a halálról és arról alkotunk, ami utána jön. És egyben ez a felfogás határozza meg alapjaiban a földi életünket is, azt tudniillik, hogy hogyan döntünk, hogyan éljük a kapcsolatainkat.

2012.02.27. - Halandóságunk és az élet egyszerisége vagy megismételhetősége (Szombathely)Norbert atya bemutatta, hogy a keresztény feltámadásba és örök életbe vetett hitnek teljesen ellentmond a reinkarnáció hite. A nyugati kultúra embere ma igyekszik becsempészni a keleti reinkarnáció hitét a keresztény gyökerekkel rendelkező Európába, és úgy véli, hogy egy újjászületésben mindazt bepótolhatja, amit addig elmulasztott. A reinkarnáció importja a dönteni nem tudó és felelősséget vállalni nem tudó európai ember menekülési útvonala, amit újabb lehetőségnek tekint egy félresikerült, eljátszott vagy próbálkozásokban elpazarolt élet után. A keleti gondolkodásban az élet megismételhető. Keleten a reinkarnáció átok és büntetés, a gyötrelmes megtisztulás egyetlen módja, a tökéletességnek csak többszöri nekifutással tud az ember megfelelni a keleti gondolkodásban.

A kereszténység ezzel szemben azt vallja, hogy egy példányban, egyszer élünk. A keresztény élet már itt a földön az Istennel való személyes kapcsolat örömében telik, s ez teljesül be a halál után.
Bűneinktől nem „valahányadik életünk” után tisztulhatunk meg, hiszen Jézus Krisztus vérével „tisztára mosott bennünket”.

Halálunk után nem egy személytelen semmiben oldódunk fel vagy térünk vissza, hanem szemtől szembe találkozunk Istennel. Ezzel a reménnyel zárta előadását Norbert atya.

A következő előadásra (Halál és örök élet keresztény szemmel) március 12-én, hétfőn 18 órakor kerül sor a Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Németh Brigitta, SEK-Könyvtár