Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Lelki délután Ikerváron

2006. október 28.Élményekben gazdag lelki délutánon vehettek részt Ikervár és a környékbeli települések hívei 2006. október 28-án, szombaton. A programra – amelyet Haller László ikervári és Orsós Zoltán egyházasrádóci plébánossal közösen a helyi Szent György Katolikus Ifjúsági Közösség szervezett – a Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár épületében került sor. A délután folyamán először Benkóczi Zoltán színművész és felesége, Katalin asszony tanúságtételét hallgathatta meg a szép számú közönség, amelyet operett-betétekkel tett a művész úr még változatosabbá. Ezután a Gável Testvérek együttes adott nagy sikerű koncertet. A program során sorsolásra is sor került, a bedobott ingyenes belépőkből húztak ki három szerencsést, a fődíj egy CD-lejátszó volt. A délután fénypontjaként Dr. Veres András megyés püspök mutatott be szentmisét, a misén a Gável Testvérek zenélt. A napot jó hangulatú agapé, kötetlen beszélgetés zárta. A programon a helyieken és környékbelieken kívül részt vettek Szombathelyről, a Győri Egyházmegyéből és a Felvidékről is, valamint busz érkezett Egyházasrádócról, ahol az egykori ikervári káplán, Orsós Zoltán látja el a plébánosi teendőket.



Gável Testvérek együttes

Pados Katalin