Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Altemplom megáldás

2006. októberDr. Veres András szombathelyi püspök megáldotta a zalaegerszeg-kertvárosi Szűzanya Szeplőtelen Szíve Templom altemplomát, ahol temetkezési helyek kerültek kialakításra. A megáldási ünnepségen sok hívő vett részt. Stróber László apátplébános hangsúlyozta beszédében, hogy ez a temetkezési emlékhely csak átmeneti az elhunytak számára, hiszen mindannyian várjuk a feltámadást. Az altemplom kövezete is szimbolikusan kifejezi, hogy az elhunytak számára nem ez az utolsó állomás, hiszen mindannyian meghívást kaptunk az örök élet boldogságára. Az altemplomban elkészült az oltár, a koporsós temetkezés fülkéi és az urnafal. Rövidesen Budaházi Tibor a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium művésztanára által tervezett üvegmozaik is elkészül, mely meghatározó diszítő-eleme lesz az altemplomnak. A temetkezési hely rendjéről, működéséről a Mária Magdolna Plébánia szívesen ad bővebb felvilágosítást.



Veres András püspök


Az altemplom megáldása

Bodorkós Imre