Szombathelyi Egyházmegye

Vetített képes előadás a Székesegyházban

2013.10.12. - Vetített képes előadás a Székesegyházban (Szombathely)A Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozat kiemelkedő programja volt Szombathelyen Kisléghi Nagy Ádám Szűz Mária élete képsorozatának sajátos és bensőséges bemutatása, a képek elkészültének 10. évfordulóján. Október 12-én, szombaton délután a szembemiséző oltár mellett 4 méterszer 4 méter szénvázlat – a Szentlélek eljövetele kép vázlata – fogadta az érdeklődőket. Rajta látható volt a 40-szer 40 centiméteres kockázott tér, a távlatok sugarazása, az alakok vonalai, vagyis az első lépések, amelyek szükségesek egy ilyen nagy méretű festmény elkészítéséhez.

A Kisléghi Nagy Ádám festőművészt, a meghívottakat és az érdeklődőket Császár István püspöki helynök, a Székesegyház plébánosa köszöntötte. A Mária sorozat képeit a Székesegyház ékességének nevezte. Olyan látványnak, amely szépségével megérinti a lelkeket.

A képsorozat megvalósulásának előzményeiről Dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök szólt: „püspöki szolgálatom egyik legfontosabb feladatának tekintettem a Székesegyház teljes felújítását.” A bombatámadás előtt a kupolákon Szűz Mária életének eseményei voltak láthatók. A felújításkor keresték a lehetőséget arra, miként lehetne e nagy hiányt pótolni. Kisléghi Nagy Ádám festőművész kapott megbízást arra, hogy a Székesegyház négy alkalmas helyén nagyméretű olajfestményeket készítsen. A témák szinte maguktól adódtak: az Angyali üdvözlet, A pásztorok imádása, A fájdalmas Anya és A Szentlélek eljövetele.

2013.10.12. - Vetített képes előadás a Székesegyházban (Szombathely)A 2000 és 2003 közötti években az egyházmegyei kollégium nagyterme lett a műterem. Itt építették meg a hatalmas állványokat és a kiegészítő kellékeket, amelyeken a művész dolgozott. Kisléghi Nagy Ádám előadásában utalt arra a sok háttérmunkára, amely a festmények elkészítését megelőzte. Ide tartoznak az építészeti munkák, műszaki feladatok, amelyeket Nagy Ferenc akkori egyházmegyei építésvezető és munkatársai végeztek. Nagyon fontos volt a megfelelő modellek megtalálása, a képek „felöltöztetése”, az egyes mozdulatok többoldalú ábrázolása. A művész kifejtette, hogy nem statikus képeket, hanem dinamikus ábrázolásokat akart készíteni, olyanokat, amelyek mozgalmasságukkal megragadják az embereket. Vetített képes előadásában sok előkészítő vázlatot láthattunk, valamint azt a folyamatot, amely az olajképek elkészüléséhez vezetett. A művész előadása maga is megragadó volt. A hozzáértés magas fokát és a hit mélységét egyaránt megtapasztalhattuk.

Az előadás után a festmények modelljei közül Kocsis Fülöp püspök atya beszélt arról, hogy mindnyájukat magával ragadta a festőművész elszántsága, tüze és szakértelme. Ő úgy érezte, bekapcsolódhatott magába az alkotásba. Kapiller Ferenc szerint az az idő, amely alatt a festmények elkészültek, egy hosszan tartó lelkigyakorlat volt. Sokszor fárasztó, mégis szellemi, lelki gyarapodást jelentett számára. A Szűz Mária-modell megható és hitvalló üzenetét felolvasásban hallottuk. Számára Mária modelljének lenni istentapasztalat volt, a műterem szentély, melyben minden munka Isten felé irányult.

Nagy Ferenc elmondta, hogy igyekeztek a művész minden műszaki jellegű kérését teljesíteni, hogy ő csak a festmények elkészítésére tudjon koncentrálni.

Mindazok, akik részt vettek ezen a bemutatón, Kisléghi Nagy Ádám négy csodálatos festményét más szemmel, más gondolatokkal fogják majd újra megnézni. A festményekről, amelyek a hit belső tapasztalatából születtek, a valósághoz közeli bemutatást tudnak adni az érdeklődőknek.

2013.10.12. - Vetített képes előadás a Székesegyházban (Szombathely)Az alábbiakban közöljük Molnár Annamária, a Szűz Mária-modell gondolatait. „Amikor ennyi év után újra felidézem magamban a négy kép készületeit, elsőre az jut eszembe: megszentelt pillanatok voltak. A műterem maga volt a szentély, Ádám szavai ma is örökérvényűen, elevenen csengenek vissza bennem. Valami mély titokba láttam akkor bele, melyet szavakkal visszaadni aligha lehetséges. Azt gondolom, minden hívő ember őszintén vágyik azokra a pillanatokra, amikor tapinthatóan jelen van és megérinti az Isten. Ez ott és akkor, minden egyes alkalommal megvalósult. Nem lehetett nem érezni a szentséget, a magasztosságot. Most látom igazán, hogy ez annak is volt köszönhető, hogy a műteremből kiszorult a külvilág, minden felesleges, zavaró tényezőjével együtt.

Egy letisztult, mondhatnám a lényegre, a tisztára, az egyértelműre, a középpontra, vagyis az Istenre csupaszított kicsi mikrokozmosz jött ott létre akkor. S ha valaki azt hinné, könnyű ezt megteremteni, csak fények, zene és a festés kérdése, az téved. Én ott érzékeltem és láttam be azt is, hogy milyen kemény munka ez. Fizikailag, lelkileg egyaránt. Ádám nem az az ember, aki félgőzzel, vagy pillanatnyi intuícióból ont képeket. Ő az egészen-odaadás embere, ami komoly belső küzdelmet kíván, de egyben nagy kegyelmet is ad. Csendben, de egész mélységében jelent meg számunkra ott az Isten.

Ami a képeket illeti, a mai napig furcsa, zavarba ejtő élmény a saját arcomat ilyen közegben látni. Méltóvá válni arra, hogy a templomba látogatók, a képek előtt imádkozók az én vonásaimmal lássák a Szűzanyát, aligha lehetséges. Ugyanakkor mindig is kötelezni fog az életszentségre, a jóra való törekvésre. Máriához fűződő kapcsolatom és az ő személyének bennem való elmélyülése most válik teljessé az életemben. Három hete egy csodaszép kisfiúnak, Áronnak adtam életet. Ebben a kegyelemben most kezdem ízlelgetni az anyaság szépségét, örömét, semmihez sem foghatóságát.

A betlehemi képen 18 éves voltam, amikor Ádám arra kért, nézzek úgy a Kisjézusra, mintha a saját újszülött gyermekem volna. Azt hiszem, az összes kép közül ez a tekintet volt számomra a legnehezebb feladat. Most pedig – még számomra is hihetetlen módon – itt alszik mellettem a kisfiam, s a tekintet ott az arcomon. Sokat imádkoztam a Szűzanyához a várandósságom idején, sokszor felidéződött bennem ez a kép. A bizonyosság, hogy Mária megsegít, elevenen él bennem. Mindvégig hálás maradok az Úrnak, hogy engem hívott erre a páratlan feladatra. Nem is elsősorban azért, mert festményeken látom viszont magam, hanem a sok kegyelemért, felismerésért, gondolatért, amit a képek elkészülte alatt megélhettem. Valamint az Ádámhoz és Mártihoz fűződő őszinte barátságért.”

Szöveg: Salamon Viktória; Fotó: Soproni Mónika