Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Lenti hittanosok táboroztak Márokföldön


hittantábor márokföldönA lenti Szent Mihály Plébánia július közepén hittantábort szervezett a helyi és környékbeli gyermekek számára Márokföldön.


hittantábor márokföldönMinden napra jutott egy-egy felejthetetlen élmény: közös imádság, tábori szentmise, játék, kaland. Hétfőn a gyöngyfűzés, papírsárkány készítés tudományával ismerkedtek a lurkók. Kedden a falu keramikus művésze tanította a gyermekeket. Szerdán a szentgyörgyvölgyi erdőn keresztül Velemérbe zarándokoltunk. Csütörtökön a fafaragás rejtelmeibe tekinthettek be, pénteken pedig Szentgyörgyvölgyre látogattunk el, ahol Biró Tünde lelkésznő bemutatta a gyönyörű műemlék református templomot. Az utolsó nap délutánján természetesen a márokföldi kalandpark vette igénybe a gyermekek (és lelkipásztoraik) erejét, ügyességét, kitartását.  A hét során vendégül láthattuk Kiss László esperes atyát, Haller László plébános urat és a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyéből érkezett atyákat. Szombaton zárult a tábor, sok-sok élménnyel és azzal a döntéssel, hogy jövő nyáron folytatódik a nyári hittantábor.

Köszönet a szervezőknek, munkatársaknak!

szöveg: Takács Tiborné –  fotó: Köbli Tamás, Hoglfilm