Cursillos zarándoklat Peresznyére
A Szombathely oladi városrész Fatimai Szűz Szeplőtelen Szíve tiszteletére és Boldog Batthyány-Strattmann László emlékére épült templom cursillos közössége 2015. szeptember 12-én Peresznyére zarándokolt Gaál Sándor atya lelki vezetésével.
Peresznye egy kicsi, nem egészen hatszáz lelket számláló horvát nemzetiségű falu, Kőszegtől mindössze tíz kilométerre. Sokszínűen színes, érdekes és értékes múlttal és ugyanilyen jelennel, rendkívül vendégszerető lakosokkal. Öröm, szeretet és büszkeség tölti el a szívemet, amikor visszaemlékezem a Sándor Atyával és cursillista testvéreimmel eltöltött zarándok napunkra, hiszen ez a horvátok lakta település, egykori szülőfalum. Napunkat közös imádsággal ajánlottuk égi Édesanyánk oltalmába, és kértük a Mennyei Atyát, hogy utunk válhasson egy egyszerű kiránduláson túlmutató zarándoklattá. Az úti ima és Sándor atya áldása után szép, napsütéses időben 36-an indultunk el személygépkocsikkal Kőszeg irányába.
Peresznyére érve, a falu Kultúrotthonának parkolójában Szinger Józsefné Tilda néni várta zarándokcsoportunkat. Tilda néni egész napos zarándokutunkon kísérőnk és házigazdánk volt. Mesélt nekünk a falu múltjáról, nevezetességeiről, a falu életéről, lakóiról. A parkolótól gyalogosan sétáltunk el a Dumovich Házhoz, ahol megnéztük a Horvát Katolikus Múzeumnak „A Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteménye” című állandó kiállítását. A Horvát Katolikus Múzeum épületét azért nevezik Dumovich Háznak, mert a múzeumnak otthont adó épület, a falu szülöttének Dumovich István plébános atyának volt egykoron a szülőháza. Az atya az épületet 2004-ben az Országos Horvát Önkormányzatnak ajándékozta, a múzeumban található egyházi könyv és tárgygyűjteménnyel együtt. Dumovich atya a szomszédos Horvátzsidány, Kiszsidány, Olmód és Und falvak esperesplébánosa, és a Horvát Katolikus Múzeum igazgatója.
Nagy szeretettel fogadta zarándokcsoportunkat és személyesen mutatta be nekünk azokat a tárgyi emlékeket, amelyeket annyi szeretettel, örömmel és az ősök iránti tisztelettel gyűjtött egybe több évtizeden keresztül. Gyűjtő munkájával megőrizte számunkra, és az utókor számára, az elődei által oly nagyra becsült, féltve őrzött értékeket. A múzeum értékes gyűjteménye őrzi a faluban és a környéken élő gradistyei horvátok örökségét, és életben tartja az elődök értékes, szép hagyományait. A múzeum gyűjtemény vezetője Dr. Zádrovich Bernadett is szeretettel mesélt nekünk a gradistyei horvátokról, és a falu múltjának egy-egy érdekes eseményéről. Mielőtt folytattuk zarándokutunkat, a múzeum kertjében, a Szűz Anya szobra előtt, a külvilág zajától távol, egy békés kis helyen imádkoztunk a Magyarok Nagyasszonyához, a Horvátok Királynőjéhez, mindannyiunk Égi Édesanyjához családjainkért. Az Ő Szeplőtelen Szívének szeretetébe ajánlottuk szeretteinket. Kértük, legyen közbenjárónk, szószólónk Szent Fiánál, Jézus Krisztusnál.
Ezt követően a falu templomába, a Szent Egyed tiszteletére felszentelt templomba mentünk. Az egyházközség plébánosa, Németh István atya mutatta be nekünk a csodálatosan szép középkori barokk templomot. Beszélt nekünk a bencés szerzetes apát, Szent Egyed életéről és a nevéhez fűződő legendáról. István atya elmondta, hogy a falu temploma az egyetlen Szent Egyed tiszteletére felszentelt templom Magyarországon. Zarándoktestvéreim azt is megtudhatták, hogy a templom a Győri egyházmegyéhez tartozik. István atya zarándokcsoportunk minden tagjának ajándékozott egy szentképet Boldog Apor Vilmos vértanú püspök képmásával és az Ő közbenjárását kérő imádsággal. Az idei évben van Boldog Apor Vilmos pappá szentelésének 100., vértanúságának 70. évfordulója. A templom bemutatása, illetve megtekintése után Sándor Atya vezetésével zarándokmisén vettünk részt. Az Atya a zarándok misét közösségünk tagjainak szándékaira ajánlotta fel. Egyéni szándékaink mellett a jó Isten szeretetébe ajánlotta Németh István atyát, a falu plébánosát és minden lakóját. A szent mise kántori szolgálatát cursillista testvérünk, Kósa Gábor látta el, záróénekét horvát nyelven Kaufmann Ferencné Juszta néni, a templom egykori kántora énekelte és orgonajátékával Ő kísérte. Mindannyian meghatottan hallgattuk a horvát Mária éneket, amely a horvátok himnusza is egyben.
A szentmise után a falu Kultúrotthona felé vettük utunkat. Itt már várt bennünket az intézmény munkatársa Koószné Kirizs Eszter és a Zviranjak, magyarul Forrás Kulturális Egyesület keretében működő énekkar vezetője Kelemen Gáborné Margit, a szakmai vezetője Orbán Balázs és az énekkar néhány tagja. Izgatottan vártuk az elkövetkező perceket, hiszen tudtuk, hogy mai napunk következő programjaként az énekkar tagjainak műsorát hallhatjuk, amelyet zarándokcsoportunk részére állítottak össze és adtak elő. Az énekkart Vlasich György kísérte harmonikajátékával. Örömteli érzés volt hallgatni a fülbemászó horvát dallamokat és látni az énekkar tagjainak mosolytól ragyogó arcát. Jó volt látni lelkesedésüket, szeretetüket és azt a szívükből áradó örömöt, amellyel a jó Isten ajándékait: szép hangjukat, zenei tehetségüket, horvátságukat őrzik. Szem nem maradt szárazon, amikor az énekkarral közösen énekeltük magyarul Petőfi Sándor „Távolból” című „Kislak áll a nagy Duna mentében” kezdetű megzenésített versét, majd az énekkar tagjai horvátul énekelték tovább a Petőfi vers horvátra fordított sorait. Az énekkar műsora után megtekintettük a falu szülöttének, egykori tanítómnak, Brigovich Lajos tanítónak és népművelőnek a festmény kiállítását. Lajos bácsi kedves időtöltése volt a rajzolás, a festés, a fotózás, és szívügyének tartotta a horvát hagyományok ápolását.
A vidámság perceit ezután felváltotta zarándoklatunk követező állomásának csendes elmélkedő imádsága. A falu Fájdalmas Anya tiszteletére felszentelt temetőkápolnájánál megemlékeztünk a Szűz Anya életének hét fájdalmas eseményéről. Felidéztük azt is, hogy az emberek Isten Anyjának szenvedéseit már a liturgikus ünnep elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító megalapította a szerviták rendjét, ez a Mária Szolgáinak Rendje. Feladatul tűzték ki a Fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet, 1888-ban XIII. Leó pápa a "hét alapítót" szentté avatta. A Fájdalmas Anya liturgikus ünnepe szeptember 15-e. A településnek a Szent Egyed napi búcsú mellett, ez a második búcsú napja. A falu közössége ekkor a falu temetőkápolnájánál bemutatott szentmisén vesz részt, a plébános atya a szent mise után megáldja az év során felállított új síremlékeket. A temetőkápolnánál Grüll Ignácné Paula néni és férje várt bennünket. Paula néniék látják el a kápolna szolgálatát, gondoskodnak a rendben tartásáról, az ünnepi alkalmakra való felkészítéséről, díszítéséről. Ezt a szolgálatot Paula néni nagyszüleitől örökölte meg, és családjával, követve őseik példáját immáron évtizedeken keresztül gondoskodnak a kápolnának és környezetének széppé varázsolásában.
Zarándoklatunk következő állomásaként megnéztük a napjainkban idős, beteg embereknek otthont adó, egykoron grófi családok lakóhelyéül szolgáló Széchenyi kastélyt. A kastély egykori tulajdonosai a Nádasdyak, az Eszterházyak, majd Gróf Széchenyi Ferenc volt, mint a kiskorú Eszterházi János vagyonának gondnoka. Ebben a kastélyban halt meg 1942. november 21-én a kastély utolsó főúri birtokosa, Leopold von Berchtold, gróf Berchtold Lipót az Osztrák Magyar Monarchia közös külügyminisztere. Az Ő nevéhez fűződik az első világháború megkezdéséhez ürügyet szolgáltató ultimátum megfogalmazása. A kastély épület és a köréje telepített park napjainkban az Acsádi Időskorúak Otthonának kihelyezett részlegeként működik. Az intézményt, és az itt lakók életét Héra Károly igazgató úr mutatta be zarándokcsoportunknak. Megnézhettük a kastély egykori dísztermét, a még ma is impozáns teraszát, a homlokzatán található grófi címert. Mielőtt folytattuk zarándokutunkat, imádkoztunk a betegség keresztjét hordozó cursillista testvéreinkért és minden beteg embertestvérünkért. A Szűz Anya, közbenjáró szeretetébe ajánlottuk a kastélyépület ódon falai között otthonra talált idős, beteg embereket, az Őket ápoló és őket szolgáló testvéreket.
Az Idősek Otthonától gyalogosan mentünk át a falu egykori kastély parkjába, melynek árnyas fái között egy szép tó található. Itt szép festői környezetben beszélgettünk, sétálgattunk. Megnéztük a tó kicsi félszigetén álló több évszázados nyugati platánt
Napunk végéhez közeledve, amikor azt gondoltuk, hogy már nem lehet azt a vendégszeretetet fokozni, amellyel egész nap körülvettek minket, újabb meglepetésben volt részünk. Tilda néni saját készítésű süteménnyel készült a megvendégelésünkre a falu Ciglenjica, magyarul Tégláskert vendéglőjének teraszán. A késő délután aranyló napsugarainak fényében örömteli szívvel pihentünk meg a megterített asztalok mellett és fogyasztottuk el a finomabbnál finomabb süteményeket. Lelkiekben gazdagon, sok szép világi élménnyel is a szívünkben tértünk haza Szombathelyre Peresznyéről, szívünkbe zárva mindazokat, akikkel zarándoklatunk során személyesen találkoztunk.
Szöveg: Molnár Lászlóné – Fotó: Molnár László, Hegyi Sándor
