Szombathelyi Egyházmegye

Folytatódnak a Genius Savariensis Szabadegyetem irodalmi estjei


Babits-estMás helyszínen – de éppen olyan patinás környezetben, mint a korábbi, a Püspöki Palota földszinti díszterme – rendezik meg a szabadegyetem által szervezett irodalmi esteket, mivel a Sala Terrena, a Püspökvár felújítása miatt, jelenleg nem alkalmas rendezvények lebonyolítására. A szervezők keresve sem találhattak volna szebb környezetet a Babits-estnek, mint a másik egyházi közgyűjteményt, a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár barokk teremkönyvtárát.  



Babits-est2015. november 19-én délután, többnyire az a már jól összeszokott baráti törzsközönség gyűlt össze, akik a tavaszi szemeszterben is rendszeresen ellátogattak a két kiváló irodalmár előadói estjeire. Pusztay János nyelvész professzor és Fűzfa Balázs irodalomtörténész láthatóan jól összeszokott párost alkotnak, akik miatt érdemes már jóval az előadások előtt érkezni, mert ilyenkor a tanár urak személyes élményeiket is szívesen megosztják az érdeklődőkkel. Simon Katalin gyűjteményvezető rövid köszöntőjében hangsúlyozta: mivel a közelmúltban sor került a 130 éves barokk terem központi fűtésének kiépítésére, ezért a jövőben ilyen és ehhez hasonló színvonalas kulturális programoknak is helyet adhat a bibliotéka, nem csak a már meglévő két szolgáltatásuk a tudományos kutatómunka és az idegenforgalom miatt kereshetik fel az érdeklődők a gyűjteményt.

Babits-estDr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész bevezető előadásában felidézte a tavaszi, a Sala Terrena-ban tartott irodalmi estek hangulatát, a terem miliőjét. Majd megemlékezett Babits Mihály életéről, illetve felvázolta annak munkásságát. Szólt a Babits előtti költészetről, összehasonlítva azok viszonyát az elmúlással, majd számos példán keresztül mutatta be azt, hogy a költő hogy hozta közel a halál gondolatát, megértését az olvasóhoz, mintegy művészetté emelve azt.

Babits-estBabits költészetén átívelő válogatással készült a kiváló előadó Pusztay János, aki – kihasználva a terem legszembetűnőbb ékességét a csigalépcsőt, amely ezen az estén mintegy díszletétként is szolgált, mert azon fel s le sétálva adta elő a költeményeket. A hozott versek: A lírikus epilógja, Isten gyertyája, Jónás imája, Szimbólumok, Bolyai, Arany Jánoshoz, Alkonyi prológus, Új leoninusok, Esti kérdés, Halavány téli rajz, Karácsonyi ének, Itália, A szépszemű öreg tovább mesél, Csak posta voltál Kadencia, Ősz és tavasz közt, Szüret előtt  közelebb hozták a hallgatósághoz Babits költészetét illetve személyét, és betekintést engedtek a költő lelkébe, életszemléletébe.

A következő irodalmi estre 2015. december 17-én 17. órakor, ugyanitt a teremkönyvtárban kerül sor. A közönség akkor Lutor Katalin előadásában hallgathatja meg „a 12 legszebb magyar vers”-et.

Szöveg: Pálinger Réka – Fotó: Baranyai Martin