Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A 12 legszebb magyar vers


12 legszebb magyar versA Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár barokk teremkönyvtárában december 17-én, újabb irodalmi estet tartott a Genius Savariensis Szabadegyetem. Az érdeklődők dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész bevezető előadását hallgatták meg, azután Lutor Katalin magyar-angol szakos, harmadéves egyetemi hallgató a 12 legszebb magyar verset adta elő.


12 legszebb magyar versArra a kérdésre, hogy „Mit kezdjünk a kultúrával a XXI. században?” a válasz – az irodalomtörténész szerint – maga a kiválasztott 12 vers köré épült mozgalom.

Fűzfa Balázs bevezetőjében a 12 legszebb magyar versről, mint Közép-Európát érintő megmozdulásról beszélt. A tavasszal megrendezett irodalmi esten – ahol Pusztay János nyelvész professzortól hallgathattuk meg ezeket a verseket – már több érdekes információt megtudhattunk a költeményekről. Ezeket röviden idézte fel bevezetőjében Fűzfa tanár úr, aki szólt arról is, hogy az említett verseket már 7 finnugor nyelvre fordították le – Pusztay Jánosnak köszönhetően. Említést tett egy újabb célról is, mely szerint minden finnugor népcsoport kiválasztja saját nemzetének 12 legszebb versét, amelyeket aztán lefordítanak egymás nyelveire is. Ezáltal kb. 100 kötetben jelennek majd meg a művek.

Aláhúzta, hogy a 12 legszebb magyar novella és az 50 legszebb magyar vers újra kiadásra kerül.

12 legszebb magyar versFelidézett több fiatalokat érintő megmozdulást, például Szabó Lőrinc: Egy volt világ című versének szavalását, amelyen közel 600 diák vett részt Debrecenben. Szombathelyhez köthető a 2008-as versmondás, ahol a város össze kilencedikese egyszerre szavalta Pilinszky János Apokrifját.

A Savaria Slam Poetry csapatának sikeres átiratain felbuzdulva, illetve a meghirdetett előadásokon résztvevő középiskolások nagyszámú érdeklődése miatt, gimnáziumi és középiskolás diákoknak hirdetnek versenyt, s azon majd a saját a 12 legszebb magyar versből készült parafrázisaikat és SMS verseiket adhatják elő.

A szervezők további célja a honlap fejlesztése és szépítése is. [http://www.12legszebbvers.hu/]

Fűzfa Balázs ígéretet tett arra – Pusztay János és Lutor Katalin előadásán felbuzdulva –, hogy megtanulja ő is a 12 legszebb magyar verset.

Lutor Katalin élvezetes előadása a közönséget magával ragadta. Többen is megjegyezték, hogy bizony a versmondásra születni kell. Előadásmódjával igazolást nyert Fűzfa tanár úr bevezetőjében elhangzott mondat: „Irodalom nélkül lehet élni, csak nem érdemes!”

12 legszebb magyar versAz est végén az előadó elárulta azt is, hogy az 50 legszebb magyar versből 25-öt már megtanult.

Reméljük, az irodalmi estek keretében majd sor kerül arra is, hogy a többi verset is elhozza nekünk.

 

 

A 12 vers

Petőfi Sándor – Szeptember végén

Pilinszky János – Apokrif

Arany János – Szondi két apródja

Babits Mihály – Esti kérdés

Radnóti Miklós – Levél a hitveshez

Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség

Nagy László – Ki viszi át a Szerelmet

Ady Endre – Kocsi-út az éjszakában

Berzsenyi Dániel – A közelítő tél

Vörösmarty Mihály – A vén cigány

József Attila – Eszmélet

Weöres Sándor – Valse triste

 

Szöveg: Pálinger Réka – Fotó: Simon Katalin