Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az Istent szeretőknek minden a javukra válik - 20 éves a zsidai Jó Pásztor-kápolna


20 éves a Jó PÁsztor-kápolna20 éve, 1996-ban szentelte fel dr. Konkoly István megyéspüspök a Jó Pásztor-kápolnát Zsidán. Azon az úton, amelyen Brenner János sietett vértanúsága felé 1957. decemberében. A Szombathelyi Egyházmegye papjáról is megemlékeztek az augusztus 27-én tartott szentmisében, amely egyben az egyházmegye papjainak és szüleinek szokásos éves találkozója is volt. 


20 éves a Jó Pásztor kápolnaKét szándékért imádkoznak mindig Zsidán: jó papi hivatásokért és jó keresztény családokért. Ez a kettő a legnagyobb hivatás: a szülői és a papi, mert ezeket egyenesen Istentől kapja az ember, emelte ki szentbeszédében Brenner József, a meggyilkolt Brenner János testvére.

Hozzátette: testvére halálának körülményeiről, és arról, hogy miért kellett egyátalán meghalnia, a pontos részleteket még ma sem tudni. Sokan a sírba vitték ezeket a titkokat.

Brenner József Szent Mónikát és Szent István királyt állította példaként az édesanyák és az édesapák számára, mint akik egész életükben felelősséget viseltek gyermekeikért, imádkoztak értük, utat mutattak Istenhez.

20 éves a Jó Pásztor kápolnaSzent István király két recept, hogy lehet szentlétű gyermeket nevelni. Beszélni kell a gyermeknek sokat Istenről. A másik a jó példa, hiszen a gyermek azt teszi amit lát.

Kik lehetnek papok?, tette fel a kérdést Brenner József. Ez egyedül Istentől függ. Napjainkban sokan mondják: kevés a pap. De, ne féltsük az egyházat, mert az egyház Jézus Krisztusé. Őt nem kell félteni, ő tudja mit akar az egyházzal. Ő mindig gondoskodik hivatásokról.

Hivatásunkat, magunkat, lelki életünket, sorosunkat mindig teljesen bízzuk Istenre, zárta a szentbeszédet Brenner József.