Zarándokok két keréken - Balogunyomtól Marija Bistricáig

Ha nem gyalog vagy autóval, akkor kerékpárral zarándokol a földi vándor. Így tett Mohos Géza és Kiss Zsolt is, amikor október 7-én nyeregbe pattantak Balogunyomban és egészen Marija Bistricáig tekertek drótszamaraikkal.

Jó ideje dédelgettem a nagy tervet: Csíksomlyó, Mariazell, Fatima után el kell zarándokolnom őseim földjére, Horvátországba, hogy imádkozhassam magyarokért, horvátokért, és minden lélekért e Földön. Természetesen a zarándoklat úgy kerek, ha áldozatot is foglal magában. Így hát barátommal, Zsolttal egy esős péntek reggelen felültünk kerékpárjaink nyergébe, és a felpakolt drótszamarakon dél felé vettük az irányt.

Útközben találkoztunk egy ismerős Atyával, aki rapid áldással segítette a nehézségek leküzdését. Kerülve a főutakat az Őrségen és a göcseji dombokon átkelve (közben találtunk egy térkép szerint nem létező, de hasznosan rövidítő erdei utat is) meglepően rövid idő alatt tekertük le az első napi 100 km-es penzumot, és megérkeztünk Csörnyeföldére, ahol barátaink házában pihentük ki a fáradalmakat. Este a Svájc elleni VB-selejtező fiaskóról majdnem lecsúsztunk, lévén a kis faluban nincs olyan koccintó, ahol közösen lehet szurkolni a férfinépnek. De Zsolt addig bűvölte a TV-t, amíg csak bejött a megfelelő adó. Az eredmény okán csalódottan hajtottuk álomra a fejünket.

Másnap reggel ugyancsak be kellett öltöznünk – deres volt a határ, és erősen fázott mindenünk. Letenyénél léptük át a határt, és az első lendülettel meg is találtuk az autópálya felhajtót, de szerencsére még időben vissza tudtunk keveredni az inkább bicikliseknek való szűk, falvak közötti utakra. A helyiek nagy munkában voltak, mindenhol kukoricabetakarítás zajlott klasszikus szállítással: Papa vezette a traktort, Mama az utánfutón csücsült egy deszkán. Minden községháza, templom, és a legtöbb magánház is fel volt lobogózva - és ekkor döbbentem rá, hogy a horvát Függetlenség Napján, október 8-án tekerünk Marija Bistrica felé! Igazi ünnep volt a verőfényes nap.

Az út kezdett izgalmassá válni, lassan előkerültek a hegyek, 8-10-12%-os emelkedőkkel és lejtőkkel. Így átélhettük azt az élményt is, hogyan lehet dombnak lefelé biciklivel traktort előzni. A pihenőknél kedves horvát emberekkel találkoztunk, akik nagy szeretettel köszöntöttek hazájukban. Prelognál elcsodálkoztunk a Dráva szépségein. Utunk ezen szakaszán azért már sűrűsödtek a pihenők, jól esett leülni egy finom sör mellé. A nyeregbe pattanás helyett már inkább óvatos felülések történtek, de egyre közeledtünk célunk felé. Aztán ahogy kilométeróránk átfordult a 200-as számon, következett az út legnehezebb szakasza: négy egymást követő nagyon erőteljes hegyet kellett leküzdenünk. Igaz, hogy ez az utolsó 20 kilométeres szakasz nem tűnhet hosszúnak, de az volt! Nagy csomaggal a biciklin, meredek emelkedőknek felfelé sokszor azon kellett küzdenünk, hogy ne engedjük a kerékpárok elejét felágaskodni. De egy hosszú, barátságos lejtő alján ott várt minket a Szűzanya: megérkeztünk Marija Bistricába, Horvátország legnagyobb hagyományokkal rendelkező zarándokhelyére, ahol Teréz anya és II. János Pál pápa is járt.

Ahogy beértünk a faluba, rögtön kellemes meglepetés ért bennünket: egy falu széli háznál nagy lakodalom zajlott, ahova bennünket is beinvitáltak, és rakijával koccintottunk az ifjú pár egészségére. A kedves horvát testvérek még vacsorára is marasztaltak bennünket, de mi tisztelettel megköszönve a szíveslátást inkább szállásunk felé vettük az irányt. 221 km-el a lábunkban inkább pihentünk volna, de valami ismeretlen, vagy nagyon is ismerős erő nem hagyott nyugodni bennünket. A lepakolás után még visszamentünk a bazilikához, és hálát mondtunk a Gondviselésnek sikeres utunkért.

Másnap reggel ismét esőre keltünk, de ez nem akadályozott meg abban bennünket, hogy végigjárjuk a keresztutat, imádkozva, elmélkedve. Ezután érkezett meg az otthoni csapat: feleségem és barátnője autóval jöttek el értünk. Együtt vettünk részt a vasárnapi misén, imádkozva mindenki saját szándéka szerint. Imáink meghallgatásra is kerültek: feleségem barátnőjének édesanyja másnap értesült arról, hogy betegsége nem olyan súlyos, mint az sejthető volt. És mi biztosak vagyunk abban, hogy a Szűzanya ismét segített!

A mise után búcsút intettünk Marija Bistricának: testben megfáradva, de lélekben megerősödve tértünk haza Horvátország ősi szent kegyhelyéről.