Fatimai áhítat Bucsuban

A toronyi plébánia 2016. október 13-án Bucsuban tartotta fatimai engesztelő imaestjét.

Dr. Perger Gyula az est elején dicsőséges rózsafűzért imádkozott a hívekkel, majd a szentmise keretében a plébániához tartozó négy falu nevében köszöntötte az est főcelebránsát Páter Heiter Róbert Gottfried O. Praem. atyát, a premontrei Szent Norbert Gimnázium tanára válaszában megköszönte a meghívást. A bűnbocsánati rész elején kérte a Mindenható Isten irgalmas szeretetét bűneik bocsánatára, majd arra kérte a híveket, hogy bocsássanak meg egymásnak, és – ami még nehezebb – önmaguknak is.

Szentbeszédében Gottfried atya Szűz Mária dicséretéről elmélkedve rámutatott arra, hogy sokféleképpen tiszteljük, de leginkább úgy ismerjük őt, mint Boldog Asszony. Ám azt a kérdést megválaszolni, hogy miért van ez így, nem is egyszerű dolog. Hiszen ha földies gondolkodásunkkal tekintünk rá, nem lehetne boldognak tekinteni őt. Azonban, ha jobban belegondolunk a saját helyzetünkbe, tudhatjuk, hogy igazán boldogok akkor vagyunk, amikor az Isten azt a pillanatot adja meg nekünk, amikor nem is foglalkoztat ez a kérdés. Akkor vagyunk megelégedett és örömteli állapotban, amikor helyzetünket és állapotunkat természetesnek és problémamentesnek vesszük.

Amikor Gottfried atya beszélni szokott a Szűz Anyáról gyerekeknek, akkor azt mondja mindenképpen el, hogy Ő a három „b” asszonya. A bátorságé, a bizalomé és a bizonyosságé. Ha összevetjük a mi világias gondolkodásunkkal ezeket a szavakat, láthatjuk, hogy mennyire nem a helyén és értékén kezeljük a fogalmainkat. Láthatjuk ezt akkor is, amikor belegondolunk Mária, az ifjú jegyes életébe. Ő elgondolta jövőjét József oldalán, akinek hűséges felesége kívánt lenni. Egyszer csak „az Isten bele gyalogolt az életébe”, és minden álmát, a teljes jövőképét törte össze. Ez a lány valami döbbenetes bátorsággal és bizalommal tudott igent mondani a meghívó, a megtartó, az életet adó szép szeretet szavára, annak ellenére, hogy a kockázat igen nagy volt. A faluközösség kivethette magából, sőt halálra is kövezhették volna. Ez a lehetőség nem a mai felfogásunk szerint való, amikor szeretünk mindent megtervezni, életünket bebiztosítani, csak azt nem vesszük észre, hogy közben mi mindent elkerülünk életpályánk során. Fel is merül a kérdés, hogy „mennyire merünk mi élni?” – tette fel a kérdést az atya. Ennek a lánynak a bátorsága és bizalma „félelmetes nagyon” hiányzik a ma világában. Hiszen az Ő életében semmi sem volt előre kiszámítható és biztos. Az Ő titkára a bizonyosság fogalma világít rá, mivel rá merte bízni magát az Istenre. Hiszen általa következhetett be az, amit évezredek óta vártak és reméltek az emberek.

A keresztfa alatt álló Mária rádöbbenthet minket arra, mi magunk mennyire vagyunk bátrak, mennyire bízunk az Istenben, hogy mi mennyire figyelünk embertársainkra, merünk-e a keresztjeikhez odaállni, hogy valamilyen módon jobbá, szebbé, többé, értékesebbé tehessük egymást. Hiszen saját életünk teljességét soha sem önmagunkban érjük el, hanem mindig a mások életében. „Hát engedje meg az Isten, mindnyájunk számára, hogy a Boldogságos Szűz Máriától a bizalom iskolájában megtanulhassuk, elsajátíthassuk ezeket az erényeket, hogy valóban mi is a hitünkből fakadóan lehessünk Istenre és egymásra támaszkodva a bátorság és a bizalom emberei, hogy végül is a miénk lehessen az a bizonyosság is, aminek Ő volt az asszonya” – zárta szavait a szerzetes atya.

A szentmise végén a hívek körmenetben vonultak a község főutcáján, majd Gyula atyával imádkoztunk a betegekért, magyar hazánkért, és annak lelki megújulásáért.