Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fatimai est Sében


Fatimai est SébenDecember 13-án ismét Fatimai-imaestre gyűltek össze a Toronyi Plébánia hívei, ezúttal Sében, a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére épült templomban, hogy együtt imádkozzanak hazánk lelki megújulásáért.

Fatimai est SébenAz engesztelés szentségimádással kezdődött, amelyet dr. Perger Gyula plébános atya vezetett. A szentmise kezdetén Gyula atya köszöntötte az imaestre meghívott Szár Gergely premontrei szerzetest. Gergely atya Csornán született 1978-ban. A mezőgazdasági szakközépiskola után agráregyetemet végzett. Utolsó éves egyetemista korában döntött a papi hivatás mellett és 2003-ban kérte felvételét a Premontrei rendbe, majd a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szerzett teológus diplomát. 2008-ban szentelték pappá Csornán.

Fatimai est SébenGergely atya szentbeszédében a napi evangélium üzenetére hívta fel a figyelmet: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában.” – szólt Jézus, aki ezt nem csak az akkor őt hallgatóknak mondta, hanem ez a kijelentés nekünk is szól. Jézus kemény szavakat használ, hogy valóban feltegyük magunknak is a kérdést: Hiszek-e Jézusnak? Hiszen eljött János is, mégsem hittek neki az emberek. Jézus csodákat tett, tanított, mégsem hittek neki. Hiszünk-e valóban Istenben? Teljes odaadással járunk-e Isten után? Tudunk-e a Jóistenre hagyatkozni?

Fatimai est SébenEgyikünk sem tökéletes, egyikünk sem büntetlen, de példát kell vennünk azokról, akik Jézus hatására a jó útra fordultak. Az adventi időszak kiváló alkalom a bűnbánatra, a szentgyónás elvégzésére. „Éljünk vele!” – bíztatott mindenkit Gergely atya, majd hozzátette: A Szűzanya a látnokok által azt kéri, hogy imádkozzunk és tartsunk bűnbánatot. Ajánljuk fel imádságainkat, imádkozzunk azért, hogy az emberek megtérjenek és tudjuk egymást a jóra buzdítani. A gőg veszedelme tönkreteheti bennünk a fejlődő jót, ezért kérjük, hogy a Jóisten szabadítson meg minket a bűntől és a gőgtől. Soha ne hagyjuk el a hitet, szabjuk utunkat a Jóisten akaratához – buzdította a közösséget Gergely atya.

Szöveg és fotó: Pezenhófer Brigitta