Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Barkaszentelő körmenet a sárvári Szent László Plébániatemplomban

Barkaszentelő körmenet SárváronÁprilis 9-én, Virágvasárnap a 3. osztályos leendő elsőáldozók vezetésével indul a Barkaszentelő körmenet Sárváron a Szent László Plébániatemplomban. Hagyományos program ez a plébánián. 

Barkaszentelő körmenet SárváronA tízórai szentmise előtt a templomtéren gyülekeztek barkaággal a kezükben az első, második és harmadik osztályos kisdiákok, akik nevelőik segítségével sorfalat álltak. Orbán István kanonok megszentelte a téren elhelyezett ágakat, és az Egyházközségi képviselők, valamint a gyermekek vezetésével indult be a templomba a körmenet.
A szentmisén meghallgatták a hívek Jézus kínszenvedését, a Passiót a templomi énekkar előadásában. A könyörgéseket az iskola hatodik osztályos tanulói olvasták fel.