Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Vendégségben Budapesten - A II. János Pál Katolikus Szakkollégium közössége Budapesten járt


Budapesti kirándulásMájus 6-án Budapesten kirándultak a II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákjai. 

 

img-0581Szakkollégiumunkban már szokássá vált, hogy minden tavasszal kirándulni megyünk. Tavaly Pozsonyt, idén a fővárosunkat, Budapestet fedeztük fel. Szakkollégiumi közösségünk hármas pilléren áll: a lelki programokon és a tanulmányokon túl a közösen megélt programjaink alkotnak szerves egységet. Fontosnak tartjuk az együtt megélt programokat: ezen keresztül is erősítve közösségünket!

img-0281A kirándulásra 2017. május 6-án került sor. Szombat reggel 7 órakor, kissé álmosan, de annál lelkesebben indultunk neki az útnak. Budapestre érve az első úti célunk a Parlament volt. 2016 áprilisában a szakkollégiumunk támogatói estjének díszvendége volt dr. Kövér László házelnök úr, akitől még a támogatói esten kaptunk meghívást: látogassunk el az „ország házába”. Az Országházban a kb. 40-50 perces vezetésen több érdekességet is megtudtunk: a magyar Parlament 3. legnagyobb Parlament a világon, az Országház kupolájában akár egy 10 emeletes ház is elférne.

Budapesti kirándulásAz ebédet a Sapientia Szerzetesi Főiskolában fogyasztottuk el. Ezt követően mindenki a már korábban kiválasztott programokon vett részt. A csapat jó része a Terror Házába ment, sokan mentek a Vajdahunyad várába, és néhányan szabad programot választottak. A programok után mindenkinek jutott egy kis szabad ideje, hogy felfedezze a várost. A nap sikeréhez a remek idő is hozzájárult.

A nap végén kissé fáradtan, ám élményekkel gazdagodva indultunk haza. Köszönjük a II. János Pál Szakkollégiumért Alapítványnak, hogy lehetővé tették, hogy részt vehettünk ezen a csodás napon.

A programot az EGYH-KCP-17-EPER-0067 pályázat támogatta.

 

(Kardos Lilla szakkollégista)

(Fotók: Mihajliv Renáta szakkollégista)