Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Fatimai engesztelés Toronyban


Fatimai engesztelés ToronybanA helyi hagyományt követve július 13-án Toronyban gyűltek össze a plébánia hívei fatimai engesztelésre. Imaestünk szokás szerint szentségimádással kezdődött, amelyet Dr. Perger Gyula plébános atya vezetett. 


Fatimai engesztelés ToronybanEközben gyónási lehetőség is volt a lelki terhek letételére. Majd a szentmise kezdetén a házigazda köszöntötte a két vendég atyát, Dr. Pákozdi Istvánt és Dr. Füzes Ádámot. István atya Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára és 25 éve a Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség vezetője, egyetemi lelkésze. Örömünkre szolgált, hogy a közösségünk számára ismerős Ádám atya is eljött hozzánk együtt engesztelni.

Fatimai engesztelés ToronybanA szentbeszédet István atya egyik római emlékének felidézésével kezdte. Tanulmányai idején, 1981. május 13-án épp Róma belvárosában volt egy könyvesboltban. Egyszer csak nagy szirénázás hallatszott, az utcán síró, rohangáló emberek látott, akik azt kiáltozzák: Megölték a pápát! Nagy jelentőségű volt Szent II. János Pál mondata erről a merényletről: egy ujj húzta meg a revolvert, egy ujj pedig eltérítette a golyót. Ezután figyelt fel a világ Fatimára. A Szentatya felépült és még 25 évig kormányozta az egyházat. Istennek terve volt a pápával és ez ellen nem tehetett senki. Katolikus keresztények lévén az írásos kinyilatkoztatásokban hiszünk.

A napi olvasmány József történetének egy részletét mondja el, amikor József Egyiptomban találkozik a testvéreivel. József kicsit előképe Jézusnak, aki megmenti családját a pusztulástól, s testvérei előtt felfedve magát nem vádolja őket. Azt mondja nekik, hogy Isten küldte Egyiptomba. Próbáljuk mi is a nehézségekben is meglátni Isten tervét. Mindegyikünkkel terve van az Istennek. Nem a vesztünket akarja az Úr, hanem hogy örök életünk legyen.

Az evangéliumban Jézus küldi az apostolokat. Azt mondja nekik, hogy hirdessék: közel van az Isten országa. Az apostolok elmennek, hirdetik az evangéliumot, szervezik az egyházat és Európa a középkorra kereszténnyé lesz. Napjainkban pedig veszélyben van ez a kereszténység. Elhagyjuk hagyományainkat, közömbösek vagyunk, nem merjük megvallani hitünket. Jézus minket is küld, hogy ott, azon a helyen, ahova Isten állított, hirdessük: közel van az Isten országa. Munkánkat Istennek ajánlva szeretettel tegyük és így építjük mi is Isten országát már itt a földön. A fatimai titkok is mind a szentíráson alapulnak. Isten nem elpusztítani akarja a világot, hanem megmenteni. Ezért küldi a Szűzanyát a három pásztorgyermekhez. Májusban Ferenc pápa szentté avatta Franciscot és Jácintát. Nem azért lettek szentek, mert nekik jelent meg a Szűzanya. Rövid életük ideje alatt Istennek tetszően éltek. Lucia, a harmadik látnok visszavonultan élt egy karmelita kolostorban.  93 éves koráig tett tanúságot a fatimai titkokról és építette Isten országát a földön. Szent Francisco és Szent Jácinta közbenjárását kérve építsük Isten országát mi is a földön – hangzott István atya buzdítása tanítás.

Fatimai engesztelés ToronybanEzt követte a legszentebb áldozat bemutatása. A szentmise után a körmenetbe énekelve kértük a Szűzanya pártfogását. A körmenet végén imádkoztunk hazánkért, ifjúságunkért, betegeinkért és hálát adtunk, hogy a szabadtéri misén együtt ünnepelhettünk.

Szöveg: Hoós Norbert – Fotó: Hoós Flórián