Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Hittantábor Bázakerettyén - Búcsúztak Nusi nénitől a táborozók

Búcsú Nusi nénitőlA zalaegerszegi Ady-iskola hittanosai táboroztak Bázakerettyén július 10-15. között. Itt búcsúztak Nátrán Józsefnétől, aki sok évig segítette az itt tartott hittantáborok sikeres megvalósítását. 

"Senkinek nincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért."

Búcsú Nusi nénitőlAz idei hittantábor sem indult másképp, mint az eddigi 20. Most is vonattal, majd kisvasúttal utaztunk Bázakerettyére. Reggel felsorakoztak a zalaegerszegi Ady-iskola diákjai Nusi nénivel (Nátrán Józsefné) és segítőivel karöltve. A hét során minden a szokott módon zajlott: színes programokkal, lelki feltöltődéssel, strandolással, akadályversennyel, kézműveskedéssel - sok-sok szeretettel és vidámsággal. Egy valami azonban változott a korábbi táborokhoz képest... Mindannyian tudtuk, hogy ebben a formátumban ez lesz az utolsó hittantábor... Ezért mindenki máshogy készült a "hálaadásra" - ahogy Nusi néni hívta, mert még véletlenül sem búcsúzásról volt itt szó. Ennyi év nem ér véget egy csettintésre... Minden, amit egymástól, de főképp Nusi nénitől tanultunk örök érvényű és felejthetetlen.

Búcsú Nusi nénitőlEbből kifolyólag egy maroknyi csapat meglepetésként záró szentmisét szervezett és egy csodaszép emlékkönyvet készített  Nusi néninek. Az emlékkönyvbe minden táborozó írt pár sort, oldalt Nusi néninek címezve, melyben megköszönte mindazt, amit Tőle tanulhatott. A szombat délelőtti napon összegyűlt az összes régi és új táborozó, van aki már férjjel, táboros unokákkal érkezett, eljöttek a gyerekek szülei is. Valamint megjelentek a táborhoz és Nusi nénihez kötődő atyák is: Gyöngyös Balázs, Várhelyi Tamás, Mikolás Attila és a táborban is részt vevő Bodorkós Imre és Kaszás Csaba.  Úgy gondolom, nagyon találó volt Csaba atya papi jelmondata, amely a táborunk mottója is lett. A János evangáliumából való idézet hűen tükrözi a tábori emlékeket és értékeket. Fontos, hogy a táborba járó gyerekek megtanulták mit is jelent maga a barátság és az, hogy áldozunk valamit a barátainkért és mindazokért, akiket nagyon szeretünk.

Búcsú Nusi nénitőlAz elmúlt szép évek emlékére álljon itt néhány fotó a záró hálaadó szentmiséről. Hálásak vagyunk Nusi néniért, a Jó Istennek. Kívánunk Neki szívünk szeretetével minden jót!

 

 Szöveg: Takács Aliz Ilona-Fotó. Kiss Gábor