Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

BÚCSÚ HAGYÁROSBÖRÖNDÖN

Búcsú HagyárosböröndönAugusztus 6-án búcsúi szentmisét tartottak Hagyárosböröndön. 

Hagyárosbörönd község Zalaegerszegtől 11 kilométerre,a Körmend felé vezető 76-os út mellett terül el.Lakóinak száma jelenleg 320 körül van.

Börönd első írásos említése Berend néven 1332-bõl származik. A Berendi család egyes
ágainak tulajdona volt. 1513-ban egytelkes nemesi családok kezén találjuk. 1720-ban is a curiális, – azaz nemesi igazgatás alatt álló – helységek között van feltüntetve. Kápolnája, Urunk színeváltozásának tiszteletére 1754-ben épült fából, szalmával fedve. 150 személyt tudott befogadni, tornya nem volt, harangja a falu közepén külön haranglábon állt. A hívek száma 1773-ban 435 fõ volt.

A kápolna helyén épült fel 1844-ben a mai tágasabb templom,melynek búcsúja augusztus 6-án,vagy az azt követő vasárnap van.A templom a közelmúltban két felújításon is átesett,2000-ben és 2012-ben.

Az idei búcsúi ünnepi szentmisét 2017.augusztus 6-én,vasárnap délelőtt Farkas László bagodi plébános mutatta be,aki arról elmélkedett,hogy mennyire fontos lenne a hívek számára a templomi,a családok számára pedig az otthoni közös imádság.
Sajnos,a rossz idő az egész napra rányomta bélyegét..

Szöveg: Ács László