Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Répcelaki hittantáborosok szentmiséje

Hittanosok táboraSitkén táboroztak répcelaki hittanosok. A tartalmas programot szentmise zárta a répcelaki templomban.  

Hittanosok táboraAz idei, 10. tábor témája az ÚT volt, mottónak pedig a következő gondolatot választottuk: Te vagy az út, Te vagy a cél, hitben járok, futok a győzelemért, a szívem érted ég. Kis csapatunkkal a sitkei plébánián töltöttük ezt a pár napot, ahol közel luxus körülmények között tapasztaltuk meg ismét a közösség végtelen erejét. Új táborozók is érkeztek közénk, reméljük, velünk tartanak a továbbiakban is. Csoportokba rendeződve oldottuk meg a feladatokat, sokat játszottunk, énekeltünk, beszélgettünk az úton való elindulás nehézségeiről, az utunkat befolyásoló hatásokról, a haladás folyamatáról, és az út közben meghozandó döntéseinkről. Kézműveskedésből sem volt hiány, szép és maradandó emlékek készültek. A miséken szolgálatot vállaltunk, és elmélyültünk Isten jelenlétében. Métáztunk, fociztunk, és számháborúztunk, de ezek a „háborúk” nyilván barátságosak voltak, és csak még közelebb hoztak minket egymáshoz.

Hittanosok tábora Bár a vihar beleavatkozott a terveinkbe, teljes nyugalommal álltuk a kihívásokat. Vidáman teltek a napok, és valósággal egymás őrangyalaivá váltunk. Az utolsó estén a már hagyományosnak mondható tábortűz körül ülve adtuk át kendőinket, és énekeltünk még egy nagyot. A búcsúzás mindig fájdalmas, de elmondhatjuk, hogy mindannyian kaptunk valamit egymástól, amit 1 év múlva ismét továbbadhatunk. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a tábor sikeréhez. Köszönjük a nutellát, a gyerekek lelkesedését, köszönjük Ferenc pápának, aki az egész tábor alatt mosolygott ránk, de a legnagyobb köszönet nyilván Istennek szól.

További képek megtekinthetők a Répcelaki Plébánia Facebook oldalán.  

Szöveg: Pichler Patrícia