Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Folytatódott a Mentorprogram a Szombathelyi Egyházmegyében

MentorprogramMásodik félévébe lépett a RENOVABIS támogatásával megvalósuló, a Szombathelyi Egyházmegye és a Győri Hittudományi Főiskola közös Mentorprogramja. 2017 őszén is rendszeres konzultációkra gyűlnek össze a programban résztvevő hitoktatók. Külön öröm, hogy a programba a Győri Egyházmegye három hitoktatója is bekapcsolódott. A 2017 őszi konzultációk sorát szeptember 15-én és 16-án tartották a Martineumban és az ELTE Savaria Egyetemi Központban.

MentorprogramA pénteki szentmisén dr. Németh Norbert atya a program oktatási igazgatója homíliájában kiemelte:

Minden mentor-hétvége egy kicsinyített misszió, az Úr kísérlete arra, hogy meghódítson minket, kicseréljen, szervizeljen minket! Jézusnak szívügye a sorsunk, katedrát varázsol a játékból, a kertből, a beszélgetésekből, az énekből és a meséből. A legnagyobb istenérv a Végtelennek a bennünk rejlő kielégíthetetlen vágya, ami a szomjúsághoz hasonlít, amelyre ezt mondják, egyértelmű bizonyítéka a víz létének. Isten stílusa a jászol és a kereszt. Isten az egyszerűség és az önfeláldozás révén jött a világba, és tért vissza a világból az Atyjához, és bennünket is ugyanerre hív.

A hétvége programjában a tavasszal megkezdett élménypedagógiai gyakorlatok folytatódtak és új elemként egy rendhagyó informatikai kurzus is megvalósításra került.

MentorprogramSipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára által tartott gyakorlati alapú élménypedagógiai foglalkozások igazi szakmai csemegének számítanak. Sipos Edit hangsúlyozta: a Franz Kett-féle pedagógia keresztény istenképre és emberképre épül. A középpontjában a teremtett és megváltott ember áll, aki közösségben él és talál magára és így fedezi felé az élet értelmét.  Isten adja élete érelmét és célját, Ő hívja meg a közösségre. A módszer leglátványosabb eleme a foglalkozások során elkészülő padlókép, amely a közös alkotás örömére, a közösen választott célra irányítja a figyelmet és lehetőséget ad az elmélyült munkára. Az egységes értelemorientált pedagógia a közösségi létre, az élet értelmességének felfedezésére, a szépség iránti igény megélésére nevel.

MentorprogramPongrácz László az ELTE Savaria Egyetemi Központ informatikusa nem szokványos informatikai előadást tartott. A gyakorlati útmutatásra épülő órán a manapság leggyakrabban használt kommunikációs platformokat vizsgálták meg: közösségi média, hálózatépítési elemek, virtuális háttértárolók stb. Pongrácz László kiemelte: ahhoz, hogy hatékonyan érjük el a mai fiatalokat azt a digitális nyelvezetet kell beszélnünk, amit ők is használnak. Egy hitoktatónak is előnyére válhat ha jól ki tudja használni az informatikai kommunikációk sokszínűségét.

A mentorprogram október 13-án folytatódik.

(https://mentor.martinus.hu/)

 

(Gaspari Gábor, képzési koordinátor)