Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Száz éve bizonyosság – Fatimai est a napcsoda évfordulóján Bucsuban

Fatimai est ToronybanA toronyi plébánia 2017. október 13-án tartotta imaestjét Bucsuban. Az áhítat főcelebránsa Kaszás Csaba atya volt, a Szombathelyi Egyházmegye újmisés lelkipásztora.

Fatimai est ToronybanA szentmise előtt Dr. Perger Gyula plébános atya a hívekkel fájdalmas rózsafűzért imádkozott. A plébános úr a szentmiseáldozat elején tartott bevezetőjében elmondta, hogy egészen különleges ez az alkalom, amely miatt összegyűltek a hívek. Éppen száz esztendeje, a délutáni órákban történt meg a napcsoda Fatimában, amely az ezt megelőző öt alkalom tizenharmadikai jelenéseit mintegy hitelesítette. Majd köszöntötte és bemutatta az est vendégét, akit júniusban szenteltek fel, augusztusban Lentiben kezdte meg szolgálatát.

Fatimai est ToronybanCsaba atya szentbeszédében Égi Édesanyánkról elmélkedett. Mint elmondta, a Szűz Anya erőt ad, hogy mindennapi problémáinkat megoldjuk, hiszen Ő is ember volt, tudja, hogy mik a nehézségeink. Rámutatott arra, hogy hétköznapi megpróbáltatásaihoz Istentől kapta az erőt, amikor József és Jézus ellátásáról gondoskodott. Hogy megvilágítsa azt, hogy egy édesanyának mennyi gondja van, egy történetet beszélt el. Az eseménysor bemutatta, hogy hogyan teremtette meg a Jó Isten az édesanyát. Majd rámutatott arra, hogy az Égi Édesanyánk nemcsak erőt ad, hanem vigyáz is ránk. Csaba atya kiemelte, hogy a keresztényeknek, mint a legüldözöttebb vallás követőinek a világon, rengeteget kell szenvedniük napjainkban is, a példák azonban azt mutatják, hogy a háborús körülmények közepette is Szűz Mária óvja gyermekeit. Ám békében is megóv minket mindennapi bajainktól, ezért arra szólította fel a hallgatóságot, hogy bátran merjük kérni a Szűz Anya segítségét, hiszen Ő gondoskodik rólunk és vigyáz ránk.

Fatimai est ToronybanA szentmise végén a hívek körmenetben vonultak a falu főutcáján. Gyula atyával együtt könyörögtek magyar hazánkért, annak lelki megújulásáért, valamint beteg és elhunyt hozzátartozókért.

Az áhítat zárásaként Gyula atya megköszönte, hogy a káplán úr együtt imádkozott a hívekkel ezen a történelmi napon. Végül Csaba atya újmisés áldásban részesítette az imaest résztvevőit. 

Szöveg és fotó: Magyar Ákos