Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Pogányok idején – Ünnepi megemlékezés Jánosházán

Ünnep JánosházánAz 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján ünnepi műsort tartottak Jánosházán. A városi rendezvénynek a Szent Imre Általános Iskola adott helyet október 20-án.

Ünnep JánosházánVargáné Steiner Gyöngyi, az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte az ünneplőket, majd emlékeztetett rá: a 2017-es év Brenner János Emlékév, 60 évvel ezelőtt szenvedett vértanúhalált a Szombathelyi Egyházmegye fiatal káplánja. Ebből az alkalomból Pogányok idején címmel Brenner János életét és halálát bemutató színdarabbal készültek a katolikus iskola tanulói. Az ünnepi műsorban megelevenedtek Brenner János életének főbb mozzanatai: a tanulóévek, a papszentelés, a megérkezés Rábakethelyre. Láthattuk, hogy a fiatal atya milyen szeretettel foglalkozott a gyerekekkel hittanórán és szabadidejében egyaránt. Nem nézte ezt jó szemmel a kommunista hatalom, de ő nem félt a fenyegetésektől, az áthelyezését sem kérte. Az utolsó jelenetet, az 1957. december 14-én éjszaka történteket csendben, feszült figyelemmel kísérték a nézőtéren ülő gyerekek és felnőttek. A színdarabban sok diák szerepet kapott, a főszerepet Horváth Levente 6. osztályos tanuló alakította. Az énekkarosok szép énekekkel kapcsolódtak a jelenetekhez, a vetített képek is nagyban hozzájárultak az események felidézéséhez.

Az ünnepi műsor végén Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében felidézte az 1956-os eseményeket, és megemlékezett a hősökről és az áldozatokról.

Szöveg: Horváthné Kulcsár Gyöngyi-Fotó:Bödör Zsolt