Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Hajléktalan Jézus szobor megáldása

Hajléktalan Jézus szobor Szombathelyen2017. november 5-én áldotta meg dr. Székely János megyéspüspök a Székesegyház bronzkapujánál felállított Hajléktalan Jézus szobrot.

Hajléktalan Jézus szobor SzombathelyenA mű a kanadai hiperrealista szobrász, Timothy P. Schmalz alkotása. 2013 novemberében a Szent Péter téren tartott egyik általános kihallgatáson a művész lehetőséget kapott, hogy bemutassa Ferenc pápának a hajléktalan Jézus szobrának kis méretű másolatát. Az alkotás bronzból készült első példányát a torontói Regis College épületénél, a kanadai jezsuiták teológiai fakultásánál állították fel. Másolatai azóta eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba és az Egyesült Államok több városába. Az együttérzés szobra a Vatikánban a Szent Egyed-udvarban, az Apostoli Alamizsnahivatal bejáratánál látható.

Hajléktalan Jézus szobor SzombathelyenA köztéri alkotás kettős üzenetet hordoz – írja a szeretetszolgálat sajtóközleményében. Egyrészt felhívja a figyelmet, hogy lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt együttérzésre hív az elesettek iránt. A szobor fő üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátórendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.

A Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően Miskolc, Veszprém és Kaposvár után Szombathelyen is megtekinthető a remekmű. Vasárnap a Székesegyház előtt, hétfőn a ferences templom, majd november 10-én a Szent Márton-templom előtt lesz látható a szobor, amelyet 13-án szállítanak vissza a fővárosba.

Hajléktalan Jézus szobor SzombathelyenDr. Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét a Székesegyházban november 5-én. Az evangélium is arra int: ne a külső látszat legyen a fontos, hanem a belsőnk. Ne szavakkal, hanem tettekkel legyünk keresztények, mondta szentbeszédében dr. Székely János. Megyéspüspök atya kitért rá: legyen hitelesebb az életünk és építsük a szeretet civilizációját. Krisztus minket kér, hogy legyünk az Ő világossága. Sok ember szívében gyújtsuk fel újra a remény,a hit,a szeretet lángját, hívta fel a figyelmet Püspök atya. Szentbeszéde meghallgatható itt.

A szentmisét követően áldotta meg Püspök atya a Hajléktalan Jézus szobrot.