Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Lélektúrák Ausztriába No.4. - Irány Seckau!

Lélektúrák2017. november 4-én ismét túráztunk egyet az osztrák hegyekben. A „Lélektúrák Ausztriába” elnevezésű túrasorozat keretében 4. alkalommal jött össze újra egy csapat fiatal. 

LélektúrákÚticélunk ezúttal a Graztól nem messze lévő Seckau volt. E város régen a Graz-Seckaui egyházmegye központja volt. Seckau híres bencés apátságáról, mely Ausztria egyik legjelentősebb kolostorépülete, amit a résztvevőkkel meg is tekinthettünk. Mivel a bazilika épp felújítás alatt van, sajnos csak néhány percre pillantottunk be oda, ám a kolostor és a benne található körkápolna kárpótoltak minket valamelyest. Velünk tartott a túrára dr. Stift Zoltán atya, aki által egy magyar szentmisén is részt vehettünk az apátságban.

LélektúrákA lelki töltekezés után következett a fizikai megmérettetés. A busz 1100 m magasságig vitt minket, onnét indultunk el meghódítani a Hochalm csúcsát, a Szűz Mária-zarándoktemplomot 1822 m magasan, több-kevesebb sikerrel. A nap végére elfáradtunk, ez szinte mindenkin jól látszott, ám hálásak voltunk ezért a fáradságért.

 A friss levegő, a köd, az érintetlen táj, a növények, az állatok, a pulzus szám emelkedése egy-egy húzósabb emelkedő után, a kövek, melyeken nagy odafigyeléssel tudtunk csak felfelé lépdelni, ezek mind erősítették bennünk a kitartást, a megbecsülést, melyet a természet iránt tanúsíthatunk és nem utolsó sorban a hitet, hogy miért vagyunk itt, éppen akkor ott... és igazán a földön.

Ezek mellett a gondolatok mellett persze nevetésből, beszélgetésből, támogatásból sem volt hiány a nap során.

Köszönjük az Egyházmegye támogatását!

Folytatás jövőre!

Szöveg: Szmodics Petra-Fotó: Vilics Eszter