Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Martinus Exclusive - A Bozsodi Quartett hangversenye a Püspöki Palotában

Bozsodi Quartett koncertje November 21-én a Bozsodi Quartett adott koncertet Szombathelyen a Püspöki Palotában.


Bozsodi Quartett koncertje Perger Gyula atya, imára szólító megemlékezése, Konkoly István, nyugalmazott szombathelyi megyéspüspök úr haláláról, már az est kezdetén rendkívülivé tette a közönség ráhangolódását, a szeretet légkörének megérzésére.

Majd a műsor ismertetését követve, foglalta el helyét, a vonósnégyest alkotó négy testvér. Az első percek teltházas akusztikát megismerő hangzásai után, oly intenzív muzsikálást hallhattunk, mely szinte vonószenekari hangzások dússágával, intenzitásával ragadta meg figyelmünket. A teremhez illő műsort, / Haydn: G-dúr vonósnégyes op.76 Nr.1. "Erdődy" - Beethoven: F-dúr vonósnégyes op.59. Nr.1. "Rasumovsky" - Csajkovkij: D-dúr vonósnégyes op.11. Nr.1. / hallhatott, az erre fogékony, érzékeny, lelkesen tapsoló közönség.

Csúcs-minőségű hangverseny volt!

Bozsodi Quartett koncertje A művészi alázattal, végig óriási koncentrációval, testvéri és muzsikusi egymásra figyeléssel, lírai, szenvedélyes, humoros pillanatok, karakterek játékos egymásba fonódásával, a motívumok imitációinak, a szólamokon végig futó, teljesen egyenrangú megszólaltatásával, szinte egy húron pendülő hangszínnel, adták egymásnak, a pár hangú, váratlanul érkező zeneszerzői, figyelemfokozó ötletek hangjait is.

Külön, egyénien személyes mind négy fivér játéka. S mikor egy zenei folyamatot, zenei fokozást kezdenek, építenek fel, szinte együtt lélegezve vezetik a végső csúcspontig a zenei folyamatot. Öröm nézni, milyen szeretettel teljes zenei légkörben, kapcsolatban, nem csak művészi, de testvéri felelősséggel tapasztják vonóikat, a húrokra, hogy az úgy szóljon, mintha ők találhatták volna ki, komponálhatták volna meg, s játszhatták volna első kézből értelmezve, e művek dallamait, azok karakterét. A cselló szólam dús, lírai, s a váratlanul érkező, humoros megszólaltatása, oly tömörséget adott a piano és forte részekben egyaránt, mely magasztossá tette az együttes hangzását. A brácsa szép hangja, s néhány szólisztikusan is kiemelkedő dallamának megszólaltatása, különösen gyönyörű élményt nyújtott. A második hegedű teljes rangú társa volt, az elsőhegedű vezető szólamának. A két testvér összjátéka, dallamainak egymásba ölelkezése, frazeálása, tovább adása, az egymásra figyelés szép pillanatait jelentették. Virtuóz, precíz játékuk meghatározta az egész est légkörét, a koncert befogadásának egyszerűbbé válását. A nagy művek szerkezetének, dallamainak folyamatos, érthető követhetőségét. Az első hegedű vezető, irányító, összefogó szerepe, oly természetesen valósult meg, hogy mindnyájan azt érezhettük, hogy az összjáték titka, ebben az együttesben, különösen figyelemre méltó. Szelíd, különleges felhívó manírok nélkül, a mesterségbeli tudás mélységének alázatával fogja egybe társait, láttatja át az egész tétel zenei történését vezetve, a hangokban rejlő zeneszerzői látomást, e remek műalkotások zenei világát.

A halk-hangos váltások kezdeteinek, végeinek kontrasztjai, oly precízen voltak összecsiszolva, ritmikai bravúros frissességgel megszólaltatva, hogy a "hosszú" koncert minden pillanata élvezetes lehetett.

Még megszámolni is bravúros dolog lenne, a lejátszott hangok számát. De azokat négy-négy ujjal "végigpörgetni", s a vonókkal, oly sokszínűen kifejezni, életre kelteni, a szépségük mellett, óriási koncentrált munkát is jelentett, amiből mi, csak az örömzenélést tapasztalhattuk.

A komolyzene igazi mélységei hallatszottak, e négy Bozsodi lelki közelségéből a hangszereiken.

A szülők nagy öröméről, csak sejtéseink lehetnek, de arcukon, kézszorításaikban megéreztem, a beteljesült püspökvári hangversenyélmény boldogságát, az oly sok éves múltra visszatekintő, nevelő, féltő, sikereket elképzelő, arra vágyó szülői szeretet mélységét.

Még most is szólnak a hangok, a fülemben, pásztázódnak végig a koncert hangulatfényei mellett életre kelt tételek hangemlékei.

Megnyílt egy lehetőség a Püspökvárban: a Martinus exclusive koncertek sora, ahol a lélek újabb zenei táplálékát, kincseit kaphatja, aki befér a szép terembe. Ez a teltházas, gyönyörű muzsikálással betöltött est, még sokáig él a résztvevőkben, s a szervezőkben. Köszönet érte a művészeknek, s az ötlet kitalálóinak, a sorozat szerkesztőinek.

Szöveg: Horváth Imre