Szombathelyi Egyházmegye

Emléktáblát avattak Brenner János tiszteletére

Brenner EmléktáblaA Brenner János Emlékév vége felé járva közös ünnepre gyűltek össze a szombathelyi hívek a Jézus Szíve Zárda templomban november 26-án, az Esti8-as szentmise keretében. Dr. Székely János megyéspüspök úr (Császár István helynök, Ipacs Bence és Németh Norbert atya jelenlétében) megáldotta a Zárda-templom közössége által Brenner János atya emlékére állított emléktáblát. János atya ebben a templomban mutatta be újmiséjét 1955. június 26-án.

Brenner EmléktáblaA szentmise kezdetekor Püspök úr valamint az asszisztencia közösen hátra vonulva, a közel száz fős hívő közösség imádságában áldotta meg a templom legújabb szépségét, az emléktáblát. Ezt követően Norbert atya emelt ki egy-egy momentumot Brenner atya életéből, mellyel újra és újra feleleveníthetjük, miért is lehet példaértékű az ő élete.

Brenner EmléktáblaA zenei szolgálatot ezen a szentmisén a Kálvária templom zenekara látta el, akik odaadó zenélésükkel és éneklésükkel még szebbé és felemelőbbé tették az ünnepet. Püspök atya prédikációjában elmondta, hogy Isten együtt szenved a népével, az emberrel. Több példával alátámasztotta az aznapi evangéliumhoz kapcsolódva, hogy „A történelem végtelen keresztútján át Isten magára veszi a szenvedéseinket. Ott van minden emberi fájdalomban. A kereszt nem egy rövid epizód az Úristen számára. Isten minden tette örök. A történelem végtelen keresztútján hordozza a fájdalmainkat. Minden emberi szenvedésben jelen van.” Kiemelte, hogy a felebaráti szeretet épp annyira fontos, mint az Isten iránt érzett szeretet.

A szentmisét követően szerény agapéval várta a Szombathelyi Esti 8-as szervező csapata a közös ünneplésre eljött híveket. Egy pohár forró tea és frissen sült pogácsa mellett volt lehetőség beszélgetni, megosztani egymással a gondolatokat.

Imádkozzunk Brenner János atyáért, akit hamarosan a boldogok közt tisztelhetünk.

Szöveg: Fábián Zsófia-Fotó: Szmodics Petra