Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szentségimádás Krisztus király ünnepén

Szentségimádás2017. november 25-én, szombaton este a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium, a Szily János Értékőrző Ifjúsági Fórum (SZEIF) és a Szombathelyi Esti 8-as közös programra várt minden hívő embert.


SzentségimádásKrisztus Király főünnepének előestéjén, a 2020-as, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve egy órás szentségimádást tartottak a Jézus Szíve Zárdatemplomban.

Más helyszínekkel egy időben, templomunkban több, mint 70 hívő együtt imádkozott, hogy az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust – aki értünk feláldozta magát – felismerjük, és minél inkább szeressük.

Az egyórás imádságon Németh Norbert egyetemi lelkész, valamint fiatalok által vezetett imádság volt, de alkalom volt a csendes imádásra is. A zenei szolgálatot több zenekarból lévő fiatalok látták el, akik erre az alkalomra kovácsolódtak össze.


Bár a regisztrációt nem minden hívő végezte el, így a felmérés nem túl pontos, biztosak vagyunk abban, hogy az együtt töltött egy óra Krisztussal gyümölcsöző lesz.

Fotó: Kovács Márta, Rózsás Gábor