Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Karácsony fényei - Ünnep Hagyásroböröndön

Karácsony HagyárosböröndönBeszámoló a hagyárosböröndi karácsonyi ünnepről, 2017. december 24-én.

Karácsony HagyárosböröndönHagyárosböröndön – karácsony előtt - a zalaegerszegi  Napsugarak Néptánccsoport iskolásai a Kossuth utcában /Kis utca/ Henczi Dávid pedagógus vezetésével több helyen is bemutatták  régi  Luca-napi népszokást felidéző "kotyoló" műsorukat.

December 24-én,vasárnap délután 5 órakor szentmise keretében a templomban került sor  helyi fellépők szereplésével arra a karácsonyváró műsorra, melyet Tompa Ágnes állított össze, a  hozzá illő zenét pedig Lőrincz Kálmán és Paksa Gergely szolgáltatta. Nárai Dominik Wass Albert egyik versét szavalta el, majd bevonultak az angyalok az oltár köré, mécsessel a kezükben. A próféták Jézusról szóló jövendöléseinek elhangzása után Gábriel arkangyal köszöntötte Szűz Máriát, aki később férjével, Józseffel Betlehembe igyekezett a népszámlálásra, de nem kaptak helyet a szálláson, ezért egy barlangban húzták meg magukat, ahol aztán Jézus a világra jött. A Szent Családot ábrázoló kép felkerült az oltárra. Az angyalok kórusa csodálkozott a mostoha, szegényes körülményeken, a közelben nyájukat legeltető csordapásztorok pedig felfigyeltek a furcsa égi jelenségre:kettejüknek sikerült meggyőznie hitetlenkedő harmadik társukat arról, hogy igen nagy dolog van készülőben, különösen azután, mikor ezt már egy angyal is közölte velük. Elindultak a barlangistálló felé, tejet, vajat, sajtot és bárányt vittek ajándékba. Kisvártatva megjelent a három napkeleti bölcs is, az arannyal, a tömjénnel és a mirhával  együtt. Felcsendültek az ismert karácsonyi dallamok: Pásztorok, pásztorok; Mennyből az angyal; Ó, gyönyörű szép titokzatos éj; A kis Jézus megszületett; Fel,nagy örömre és a többiek. Végül néhány szülő karácsonyi verseket mondott, boldog ünnepeket kívánva a megjelent szépszámú közönségnek.

Farkas László plébános a mise befejezése előtt köszönetet mondott a műsorban közreműködő minden szereplőnek és arra kérte a jelenlevőket, próbálják meg olyan hittel átélni Karácsony szent titkát, ahogy annak idején, 2000 évvel ezelőtt a bibliai  történet akkori résztvevői.

Szöveg: Ács László-Fotó: Zombó Tamás