Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az Egyházmegye papjainak és szüleiknek zarándoklata

2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008. augusztus 30-án, szombaton délelőtt fél 11 órakor a megyésfőpászor koncelebrációs szentmisét mutatott be  - Brenner János vértanúsága helyszínének közelében épült - jó Pásztor kápolnánál.

András püspök atya vezetésével az egyházmegye papja is szülei ünnepeltek a Szentgotthárd-Rábakethely és Zsida között található kápolnánál. A püspök atya a szentmise elején örömmel köszöntötte papjait és szüleiket. Szentbeszédében szólt arról, hogy az imádság (és ez a zarándoklat is) különleges kapcsolatot létesít a pap fiú és szülei ill. családtagjai között. Kérte a jelenlévő szülőket imájukkal, példamutatásukkal továbbra is segítsék pap fiaik munkáját küldetésük teljesítésében. Brenner János példáját is a jelenlévők elé állította, aki papi hivatásáért e helyen életét adta.

A szentmise végén Isten Szolgája boldoggáavatásáért imádkozott a megyéspüspök papjaival, az ő szüleikkel és a jelenlévőkkel együtt. A szentmise után a főpásztor a fehér asztalhoz is hívta a papokat szüleikkel együtt. A szentgotthárdi lelkipászorok, Rimfel Ferenc plébános és Huszár Balázs káplán atyák gondoskodtak arról, hogy a plébánia vendégszeretete is örömet okozzon az ünneplőknek. A közös ebéd után a megyés püspök a papi édesanyákat egy-egy szál virággal köszöntötte. A program a szentgotthárd-rábakethelyi templomban ért véget a lorettói litánia eléneklésével.

Bodorkós Imre atya

2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)

2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)

 2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)2008.08.30. - Az Egyházmegye papjainak és szüleinek zarándoklata (Szentgotthárd-Zsida)